Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.
1912. november 2.
1912 november 4-én. — 5S . 59. 60. 97 68. Olvastatott a magyarországi ref. egyház Egyetemes Konvent elnökségének 3189/1912. sz. a. Püspök úrhoz intézett irata és ennek kapcsán az 1912. évi 189. számú konventi határozat, melyben a Konvent az egyházi I. t.-cz. 67. §-ára és a VI. t.-cz. 101. f-ára való hivatkozással arra hívja fel a dunamelléki ref. Egyházkerületet, hogy a halasi főgimnáziumi alapítva- , nyok refundálása tárgyában érdemlegesen intézkedjék és ennek megtörténte után az ügy állasáról részletes jelentést tegyen. Az egyházkerületi közgyűlés utasítja az egyházkerületi ügyész urat arra, hogy az egyházkerület tavaszi közgyűlése elé a szükséges előmunkálat foganatosítása után a halasi főgimnáziumi alapítványok refundálása tárgyában érdemleges javaslatot terjeszszen be. 69. A pesti ref. egyházmegye felterjesztése alapján : az egyházkerületi közgyűlés a Budapesten, 1912. évi augusztus 19-én egyrészt a református Egyetemes Konvent elnöksége, másrészt Szentendrén 1912. évi szeptember hó 3-án a szentendrei ref. leányegyház elnöksége között a szentendrei egyházközség által az Egyetemes Konvent, mint a magyar országos református egyházi közalap kezelője ellen a budapesti kir. törvényszék előtt 1907 június 21-én 28,319. sz. a. folyamatba tett perrel támasztott igények és általában a szentendrei ref. egyházközséget a Jordán István végrendelete alapján megillethető összes igények kielégítése fejében megkötött, a pesti ref. egyházmegye közgyűlése által az egyezség 1. a) pontját illető módosítással megerősített egyezséget az egyházmegyei közgyűlés határozatában foglalt módosítás fenntartásával jóváhagyja és az A Dunamell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 7