Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. október 21.
111. Függelék. 407 10. §. Az iskolai év szeptember hó 1-én kezdődik és a következő év június végéig tart. 11. §. A tanulókat szeptember hóban az igazgató veszi fel. A később jelentkezők felvételéhez az illetékes esperes engedélye szükséges. 12. §. Egy-egy osztályban 50 tanuló lehet; ennél több kivételes esetben csak az illetékes esperes engedélyével vehető fel. A beiratási díjat és tandíjat, az illető tanítótestület s a fenntartó egyházközség meghallgatásával az illetékes egyházmegye, vagy azáltal felhatalmazott esperes állapítja meg s kezeléséről is ezek intézkednek s rendelkeznek az esetleges tandíjmentesség tárgyában is. A tandíjak félévenként előre — szeptember—február — fizetendők. Beírás és tandíj 60 K-ig terjedhet. 13. §. A polgári fiú- és leányiskolák számára a tantervet, a fegyelmi és rendtartási szabályokat időrőlidőre, a fennálló törvények e nemű határozatai értelmében — az egyházmegyei és egyházkerületi tanügyi bizottságok meghallgatása mellett — az egyházkerület állapítja meg, a tankönyvekkel együtt. (1904/7. évi E. T. VI. t.-cz. 13. j.) 14. §. A polgáriiskolai igazgató heti 14, a tanítók és tanítónők heti 22. a rajztanítók heti 24 óraszámon felül külön díjazást nyernek a teljesített tanításért. Ha az igazgató kettős polgári iskola igazgatója, órái száma leszállítható. 15. §. A polgári iskolák nevelési, tanítási összes ügyeit az igazgató vezeti és igazgatja, ki az iskolai tanulmányok vezetésében, közvetlen az illetékes esperes hatáskörébe tartozik. Az igazgató kötelessége, hogy lehetőleg többször, de okvetlenül legalább egyszer, a vezetésére bízott polgári iskola minden osztályát meglátogassa, s minden tanítótestületi tagnak tanítását minden tantárgyból meghallgassa; tanulmányi és fegyelmi tekintetben tett tapasztalatait a havi tanítótestületi tanácskozmányon, a tanítótestület tagjaival közölje; &