Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. október 21.
1911 október 23-án. — e. b. ü. 10. 353 Pacskó Károly, Tóth György és Szűcs P. Györgyné, szül. Nagy Éva tanuk egybehangzó vallomásaival beigazolást nyert az, hogy panaszlott Szente József oly viselkedést tanúsított, a mely nemcsak hogy nem volt alkalmas arra, hogy az ellene már feltámadt látszatot eloszlassa, de sőt a további gyanúra és visszatetszésre adott okot. Mihez képest a panaszlott az egyházmegyei bírósági Ítélet idevonatkozó részének helybenhagyásával a zsinati törvény V. t.-cz. 34. §. A) 3. pontjában foglalt fegyelmi vétségben vétkesnek volt kimondandó. A büntetés kiszabásánál a bíróság arra való tekintettel, hogy panaszlott még büntetve nem volt és hogy a panasz feljelentés beadása óta ellene újabb panasz eljárás folyamatba tétele nem igazoltatott, az I. fokú fegyelmi büntetést találta alkalmazandónak. Az eljárási költségekben való elmarasztalás a vétkesség kimondásának következménye. Ezen ítélet az elnök által nyílt ülésben kihirdettetvén, a birói ülés bezáratott. Kmít. Darányi Ignácz Takács József Ádám Kálmán világi elnók. jegyzőkönyvvezető. lelkészi elnök. 11. Tárgyalás alatt van a Bocsor László fülöpszállási vallástanító-lelkész által Eötvös Sándor fülöpszállási rendes lelkész ellen indított igényperben, az első biróság által hozott ítélet ellen Bocsor László által beadott felebbezés. A tárgyalást dr. Darányi Ignácz elnök vezeti. Elnök az ülést megnyitván, a törvény értelmében megkérdezi a biróság tagjait, hogy az egyházi V. t.-cz. 49. §-ában foglalt érdekeltségi eset a biróság tagjai közül valakire nézve nem forog-e fenn ? Érdekeltség senki részéről sem forogván fenn, elnök Tóth Sándor előadót felhívja az ügy előadására. A Dunamell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 23