Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. október 21.
1911 június 22-én. — e. b. ü. 1. 327 képviselői ez ügy teljes felderítését is szükségesnek tartván, szintén kiegészítésre vonatkozó indítványt jelentenek be. A vizsgálati jegyzőkönyv előterjesztése után az előadó még az egyházkerületi elnökségnek a panaszlottat állásától felfüggesztő végzését és panaszlottnak ezen végzés ellen beadott felebbezését olvassa fel és ezzel az ügy ismertetését befejezi. Az előadó birónak az ügy elbírálásához szükséges előadása után az ügyész, mielőtt a vizsgálati jegyzőkönyv felolvasása közben bejelentett kiegészítési indítványát megtenné, előterjesztést tesz a bírósághoz az iránt, hogy a panaszlott lelkész ellen, mint esperes ellen, a vértesaljai egyházmegye által, a ma tárgyalt és immár közigazgatási birói Ítélettel végérvényesen elintézett elszámolási perből kifolyólag beadott fegyelmi panasz is egyesíttessék a most tárgyalás alatt levő fegyelmi ügygyei. Mivel ezen előterjesztéshez, illetőleg a két fegyelmi ügynek összekapcsolásához a felek képviselői is hozzájárulnak, az ügyész előterjesztését a bíróság is elfogadja és a két fegyelmi ügyet egyesítve tárgyalja. Az ügyész ezen újabb fegyelmi ügyre vonatkozó összes iratokat a bíróság rendelkezésére bocsátja és a másik fegyelmi ügy irataihoz csatoltatni kéri. Az előadó az iratokat átveszi és a többi iratokhoz csatolja. Miután ezen újabb fegyelmi ügynek alapját a ma elintézett közigazgatási per képezi, úgy az ügyész, mint a felek képviselői kérik a közigazgatási birói Ítélet felolvasását. A közigazgatási birói Ítélet felolvasása után az ügyész és a panaszosok képviselője forma szerint is megteszik a kiegészítésre vonatkozó indítványukat és kérik, hogy az 1. és 4. vizsgálati pontra, valamint a vizsgálati jegyzőkönyvben említett biztosítási kártérítésre vonatkozólag Bődy Lajos seregélyesi helyettes