Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. október 21.

1911 október 23-án. — 205. 200. 285 rendtartást érinti, a főtiszt, egyházkerülethez terjesztes­sék fel.» Kerületünk a fentjelzett tervet nem tartja elutasítandónak, ha azt a helyi viszonyokkal ismerős iskolaszék elfogadja és a presbyterium jóváhagyja. 205. Olvastatott a tolnai egyházmegye 23/1911. számú határozata, melyben arra kéri a kerületi köz­gyűlést, hogy az általa approbált népiskolai tankönyvek jegyzékét jegyzőkönyvének függelékéül kinyomatni mél­tóztassék. Miután az egyh. VI. t. e. 13. §-a azt mondja, hogy «az egyes egyházkerületek összes népiskoláiban csak — az egyházmegyei tan­ügyi bizottságok javaslatai alapján — az egyház­kerületek tanügyi bizottságai által ajánlott és az egyházkerületek által elfogadott tankönyvek és taneszközök használhatók»: felhívja a kerület az egyházmegyéket, hogy az általok ajánlott tankönyvek és taneszközök jegyzékét — még pedig, hogy tanügyünket bizonyos elmaradott­ság veszélyének ne tegyük ki — évről-évre terjeszszék be a tanügyi bizottsághoz egy-egy visszaszármaztatandó példány kíséretében, hogy felülbiráltatván, a kért jegyzékbe évről évre fel­vehető legyen. Kerületünk vallástani kéziköny­veinek jegyzéke az irodalmi bizottság jelenté­sében mindenkor megtalálható. 206. Olvastatott az egyetemes konvent 1911. évi április 26 —29-én tartott gyűlésének 208. számú követ­kező határozata: Az egyetemes konvent a dunamelléki egyházkerü­let által Budapesten 1910 okt. 26-án tartott közgyűlése végzésével a kebelében levő polgári iskolák részére elfogadott s felterjesztett rendtartási szabályzatot az egye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom