Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. október 21.
•2-2i 1911 október 4-én. — 152. segélyzőpénztárunknak. Az intézeti orvosi tisztet dr. Lisznai Miksa orvostudor úr lelkiismeretes buzgósággal teljesítette. V. Általános ügyek. a) Érintkezés a közönséggel, egyházi és tanügyi hatóságokkal. A közönséggel s ebben a szülőkkel, szállásadókkal stb. részint a növendékek útján érintkezik a tanítóképezde, részint pedig közvetlenül a fölvételek, évet nyitó és egyéb iskolai ünnepélyek és záróvizsgák alkalmával. A volt növendékek - - mondhatni — évről-évre visszatérnek egy-két napra meglátogatni az intézetet, mely őket nevelte és sorsukhoz mért adománynyal, illetőleg alapítványnyal kedveskednek annak; de a közönség köréből is érkeztek alapítványok. így nyerte az 1910/1 t-iki tanévben tanítóképzőintézetünk — a nagykőrösi ref. főgimnázium pártfogói között már ismeretes — nemes « Tanügybarát» 500 (ötszáz) koronás, továbbá özv. Sassi Jánosné B. Tóth Eszter aszszonv 600 K-ás alapítványát. Vajha a gondviselő Isten — kinek áldása nyugodjék meg a még élő alapítókon s ne hagyja elhamvadni az elhunyt jóltevők emlékezetét — támasztana tanítóképzőintézetünknek olyan pártfogókat, kik lehetővé tennék egy internátus felállítását! . . . S aj át autonom hatóságaival közvetlen érintkezik az intézet; az államkormány nyal s ennek hatóságaival részint közvetve, részint közvetlenül. A kir. tanfelügyelők jogkörét a törvény szabályozza. A tanítóképesítő vizsgákra részint a vármegye kir. tanfelügyelője, részint — esetleg — más kormánybiztos küldetik. b) Államsegély ügy. A nmélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az 1910/11-iki tanévben is beváltotta az 1902 június 19-én kelt 38.938. számú miniszteri Ígéretet, a mennyiben tanári fizetéskiegészítésül összesen 11,916 K 66 fill. államsegélyt nyert tanítóképző-intézetünk. c) Az intézet végzett növendékei mind állomáson vannak s e mellett sok iskolafenntartó (egyházak s községek) fordul tanítóért intézetünkhöz, még állami tanítóképzőintézetek közvetlen közeléből is, hogy a keresletet csak a