Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. október 21.

212 1911 október "24-én. — 151. visszamenőleg és e tekintetben tett intézkedé­seiről püspök úrnak azonnal tegyen jelentést; az államsegély emelkedésével ezután rendel­kezésére álló pénztári felesleget a jövőben is mindaddig a tanári lakáspénzek javítására fordítsa, míg e tekintetben az egyházi törvé­nyek által megkívánt állapothoz el nem jut. Az V. czikk 2. pontjában foglalt szak­osztályi javaslatok elfogadtatnak, a kecskeméti fenntartótestület felhivatik. hogy a tanárok lakáspénze tekintetében megállapított szabály­zatát a most rendessé tett tanári állásnál is azonnal alkalmazza, a mint költségvetésében erre fedezet mutatkozik, a budapesti, nagykőrösi és kunszentmiklósi fenntartótestületek pedig felhivatnak, hogy a kecskeméti fenntartótes­tület példáját követve tegyenek kísérletet a helyettes tanári állásoknak rendesekké való átszervezésére. Az Y. czikk 3. pontjában ismertetett in­tézkedése a halasi fenntartótestületnek tudo­másul vétetik. Az V. czikk 4. pontjával kapcsolatban a kecskeméti és halasi fenntartótestületeknek az énektanári tanszék szervezésére vonatkozó Ígé­retei tudomásul vétetnek azon utasítással, hogy az ügy állásáról a következő őszi egyh. ker. közgyűléshez jelentést tegyenek. Az V. czikk 5. pontjával kapcsolatban a gyönki fenntartótestületnek a tornatanításra vonatkozó intézkedése tudomásul vétetik, fel­hivatik azonban a fenntartó testület figyelme, hogy törekedjék középiskolai tanításra képesí­téssel biró torna és énektanár alkalmazására. Az Y. czikk 6. pontjával kapcsolatban a kunszentmiklósi fenntartótestület által feltei jesz­tett, Nagy Károly műegyetemi adjunktus által

Next

/
Oldalképek
Tartalom