Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. május 16.
1911 május 10-án. — 20. Nagyméltóságú miniszter úr! Nagyméltóságodnak az itt felterjesztett iratok között több felsőbaranyai egyházmegyei ref. egyházközségben a lelkésztanítói állások megszüntetésére vonatkozó rendeletei tárgyában alólirott egyházkerületi közgyűlés, az egyházmegye esperesének felterjesztését minden tekintetben magáévá teszi és kérjük Nagyméltóságodat, hogy méltóztassék úgy az esperesi fölterjesztésben, mint az érdekelt egyházközségekpresbiteriumainak határozataiban foglalt újabb adatokat és érveket, újabb megfontolás és határozat tárgyává tenni. Mi magunk részéről mindezekhez, még csak a következőket fűzzük. Nagyméltóságod rendeleteinek rideg végrehajtása azt eredményezné, hogy az illető községekben már a legközelebbi tanév kezdetén számos gyermek iskoláztatás nélkül maradna, a mi Nagy méltóságod intenczióját bizonyára nem képezi. Az iskoláztatásnak a lelkésztanító által való elvégzése a tanügynek hátrányával nem jár, mert egyházi VI. tvczikk 41. szakasza értelmében a lelkésztanitók kötelesek a tanítói oklevelet megszerezni. És tekintve azt, hogy a lelkészek gyülekezetei csekély népességi számánál fogva lelkészi teendőik mellett csaknem minden idejüket a tanításnak szentelhetik, lelkészi teendőik őket a tanításban épen nem hátráltatják. Ellenben a tanításnak csak előnyére válik az. hogy a tanítói teendőket, tanítói oklevéllel is biró, felsőbb akadémiai képzettségű egyének látják el. Az 1868. XXXVIII. tvczikk több mint 40 évi fenállása alatt ez a törvény állandóan