Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. október 21.

18 1911 október 21-én. — 11., 12. kerületünket az ő távolmaradásával éri — de azon erős reményben, hogy egészsége helyre­álltával az ö kipróbált hűségét és munkássá­gát újra bírni fogjuk, — lemondását nem fo­gadja el, hanem szeretettel kéri. hogy hivata­lát továbbra is megtartani kegyeskedjék. A köz­gyűlés ezen kérésének tolmácsolásával az egyházkerületi elnökség megbizatik. Ugyanez alkalommal megemlékezik a köz­gyűlés arról a királyi kitüntetésről is, mely­ben egyházkerületünk nagyérdemű főjegyző­jét ő felsége, koronás királyunk legutóbb ré­szesítette. E kitüntetés alkal nából szeretettel üdvözli és annak tolmácsolásával is az elnök­séget bízza meg. 11. Püspök úr jelenti, hogy Mészáros János ta­nácsbíró úr betegségére való hivatkozással minden az egyházkerületnél viselt bizottsági tagságáról lemondott. Lemondott nevezetesen: a középiskolai szakosztály el­nökségéről ; a tanítóképesítő-bizottság elnökségéről — lelkészképesítő, adócsökkentési végrehajtó — nyugdíja­zási, számszéki és a budapesti egyházközséggel közös alapok és alapítványok bizottsági tagságáról. A közgyűlés mély részvéttel vette ezen munkás tagjának betegségéről szóló hírt és ennek következtében bizottsági tágságairól való lemondását. Abban a reményben van, hogy betegsége csak múló természetű és annak el­multával buzgó munkásaink között még is­mét üdvözölhetjük, a bejelentett lemondást nem fogadja el, hanem azoknak megtartására elnöksége útján felkéri. 12. Olvastatott Petri Elek egyházkerületi pénz­tárnokságról lemondó levele, melyben hivatkozva fő­jegyzővé történt megválasztatása következtében rá vá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom