Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.
1911. május 16.
1911 május 16-án. — e. b. ü. 127 adó részletesen ismerteti az ügyet, mire a felek megteszik észrevételeiket. A bizonyító eljárás befejeztetvén, az elnök felhívja dr. Nagy Dezső ügyészt a vádindítvány megtételére. Dr. Nagy Dezső ügyész indítványozza, hogy mivel vádlott a perujítási kérelemben semmi oly bizonyítékot nem hoz fel, mely az alapperbeli tényállást megváltoztatná : a kérelem utasíttassék el s a konventi Ítélet hatályában tartassék tenn. Zoványi Jenő előadja indokait, melyek alapján kéri, hogy a konventi Ítélet megsemmisíttetvén, a dunamelléki egyházkerület fegyelmi bírósága által 1909 okt. 20-án hozott ilélet tartassék fenn. Elnök a tárgyalást berekeszti és zárt tanácskozmány után nyilt ülésben hirdeti ki a fegyelmi bíróság szótöbbséggel hozott következő Ítéletét: ítélet. Zoványi Jenőnek, a konventi rendes bíróság fegyelmi tanácsa által hozott Ítélet megváltoztatására irányuló kérelmét e bíróság elutasítja és a konventi bíróság Ítéletét hatályában fenntartja. Indokok: Tekintettel arra, hogy az Egyh. Törv. Y. t.-cz. 124. §-ának rendelkezése szerint: «ha a bíróság azt találja, hogy a perujítási kérvényben felhozott s a perujítási eljárás folyamán felderített újabb ténybeli adatok és bizonyítékok, az alapperbeli adatokkal és bizonyítékokkal egybevetve, oly tényállást állapítanak meg, a mely szerint az alapperbeli jogerős Ítélet fenn nem tartható, az alapperbeli ítéletet vagy Ítéleteket hatályon kívül helyezi, de viszont egyenes következtetés szerint, ha az engedélyezett perujítási eljárás folyamán felderített, vagy a perujítási kérvényben felhozott adatok és bizonyítékok, az alapperbeh adatokkal és bizonyítékok-