Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.

1910. október 22.

"65 1910 október 25-én. — 91. 98. Egyben utasítja a bizottság vagyonkezelőt, hogy az újításra szoruló plébániai lak tekinteté­ben költségvetést készíttessen. 4. Vagyonkezelő előterjeszti, az 1909 október 18. és következő napjain tartott egyházkerületi közgyűlés 50/4. számú határozata utasította vagyonkezelőt, hogy arra való tekintettel, mikép a Luczenbacher Miklós úr haszonbérleté­ben levő baracskai belsőségen épült lakóház tetőzete el­avult és újra építendő lenne, kísértse meg ezen bellelek­nek eladását. A kérdéses beltelek 50. és 51. hrsz. alatt van a kataszteri birtokívben felvéve és összesen 1758 négyzetöl kiterjedéssel bír. Bebesi építőmester a lakóház jókarbahozatali költségeit 2600 koronára becsüli. Ugyan­csak ő szerinte a belteleken levő épületek, t. i. a lakóház, az istálló és a fészer a jelenlegi állapotban 7300 koronát érnek. A telket ő nem becsülte meg, azonban vagyon­kezelő számítása szerint a telekérték négyzetölenkénti 1 koronával volna számítható és így az egész belsőségért az épületekkel együtt körülbelül 9500—10000 korona je­lentkeznék megfelelő eladási árul. Luczenbacher úr a bel­teleknek a h.-bérletből való kibocsátásáért az évi h.-bérből 200 korona leengedést kér. Azonban Baracska községi lakosok szerint ezen bei­teleknek értékesítése csak úgy volna kedvezően elérhető, ha a hozzácsatlakozó és majdnem 5 kat. holdat kitevő rét is vele eladatnék, de Luczenbacher Miklós úr a rétet nem hajlandó a bérletből kibocsátani. Ilyenformán előállhat az a helyzet, hogy a beltelek nem lesz eladható, ellenben a lakóház fedelét a Bebesi úr által véleményezett körülbelül 2600 korona költséggel jókarba kell hozni, nehogy a becsurgás következtében úgy a fedések, mint a falak is tönkre menjenek. A bizottság arra az esetre, ha a baracskai bel­telek eladása nem sikerül, a lakóház fedélzetének a legkisebb költséggel való kijavítását véleményezi. 5. Vagyonkezelő előterjeszti, hogy az 1909 október 18-án és következő napjain tartott egyházkerületi köz­gyűlés 50/1. szám alatt hozott határozatával arra utasította vagyonkezelőt, hogy a sári-i községbeli, úgynevezett felső­besnyői birtoknak és az ócsai birtoknak 1919 szeptember A Dunamell. ref. e. ker. jegyzőkönyve. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom