Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.

1910. október 22.

1910 október 25-m. — e. b. ü. 2,3. 365 Érdekeltségi eset nem forog fenn. Mészáros János részletesen ismerteti az ügyet r mely után elnök a tárgyalást berekeszti és zárt ülés­ben tartott tanácskozás után a bíróság következőleg határozott : A dunamelléki református egyházkerület bíróságá­nak fegyelmi tanácsa Budapesten, 1910. évi október 24-én tartott ülésében mint felebbezési bíróság vizs­gálat alá vette a felsőbaranyai református egyházmegye bíróságának Harkányban 1910. évi augusztus hó 24-ik napján tartott ülésében jkvi 3. sz. alatt Rácz Jenő volt vajszlói helyettes lelkész, jelenleg ugornyagergelyi rendes lelkész ellen hozott fegyelmi ítéletét és ez ügy­ben a következőleg A felsőbaranyai református egyházmegye bíróságának Ítéletét részben megváltoztatja és Rácz Jenőt csupán a 34. §. A. 1. pontjába üt­köző hivatalos kötelességek megszegése, illetve elmulasztásának vétségében találván bűnösnek, e vétségének megtorlásául ellene az V. t.-cz. 39. §-a értelmében intést mint rendbüntetést alkalmaz, melynek foganatosítása a jelenlegi szolgálati helye illetékes bírósága, a beregi ref. egyházmegye elnökségének feladata, miért is ez Ítélet a beregi református egyházmegye esperesi hivatalának megküldendő. Megváltoztatandó volt a felsőbaranyai református egyházmegye bíróságának fennhivalkodott ítélete azért, mert a 34. §. A. 4. pontjára alapított ellenszegülés és engedetlenség vádja megdől az okon, hogy Rácz Jenő mint az ugornya gergelyii egyházba megválasz­tott lelkész, a pályázati feltételek egyik pontja szerint itélt : Indokok:

Next

/
Oldalképek
Tartalom