Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.
1910. október 22.
1910 október <25 én. — e. b. ü. 14. 347 lépése az általa előadott s orvosi bizonyítványokkal is igazolt körülményekkel kellően indokolva van, ezen felül kitűnik az iratokból az is, hogy a kiskunfélegyházai egyházközség presbyteriuma 1910. évi márczius 20-án tartott gyűlésében dr. Hetessy Kálmán visszalépését minden fenntartás nélkül tudomásul vette, azt elfogadta, sőt az ekként újból megüresedett lelkészi állás betöltése iránt intézkedéseket is tett Ezáltal az a megegyezés, mely a lelkész és az egyházközség között előzőleg a meghívás útján történt lelkészválasztásra nézve létrejött, utóbb ugyanohan kölcsönös megegyezéssel hatályon kívül lett helyezve. Ily előzmények után nyilvánvaló, hegy a kiskunfélegyházai egyházközség Hetessy Kálmánnal szemben nem kivánta az Egyh. II. t.-cz. 35. §-ának s különösebben azoknak a súlyos jogkövetkezmenyeknek alkalmazását, a melyeket a választás el nem fogadása egyébként maga után vont volna. Nem állott tehát a megegyező feleken kívül más tényezőknek jogában, de az egyházi közszolgálat általános érdekei sem kívánták azt, hogy a lelkészi állásra történt meghívásnak kölcsönös megegyezéssel megszüntetett hatályát fegyelmi úton visszaállítsák s azt, eme kölcsönös megegyezés ellenére is, a felekre ráerőszakolják. Ily körülmények között nem volt semminő elfogadható alapja és jogezíme, sem pedig a közérdekek által indokolható czélja annak, hogy ebben az ügyben a fegyelmi bíróság fellépése igénybe vétessék s a lelkész ellen akárminő megtorló, vagy büntető, avagy kényszerítő rendszabályok alkalmaztassanak. Ezért kellett tehát a fegyelmi elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a fegyelmi egész eljárást, mint minden jogezím nélkül igénybe vett bírói beavatkozás eredményét, minden következményeivel együtt hatályon kívül helyezni.