Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.

1910. október 22.

1910 október <25 én. — e. b. ü. 14. 345 A bíróság elnöke ezután elrendeli az ügy érdem­leges tárgyalását és az előadót felhívja az ügy ismer­tetésére. Előadó az ügyet részletesen ismertetvén, az összes iratokat felolvasván, az utolsó felebbezés előterjesztésé­vel befejezi előadását. Miután a bíróság tagjai semmi újabb kérdést nem tesznek, újabb felvilágosítást nem kívánnak, elnök a tárgyalást berekeszti és a bíróság zárt ülésben a következő ítéletet hozta: «Az egyházmegyei közigazgatási bíróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik.» Ezt az Ítéletet az elnök nyílt ülésben kihirdetvén, a bírósági ülés ezzel bezáratott. 12. Jegyzőkönyv. Felvétetett Budapesten, 1910 október 25-én a duna­melléki református egyházkerület bírósága I. bírói taná­csának mint fegyelmi bíróságnak Hetessy Kálmán kiskunfélegyházai református lelkész fegyelmi ügyének tárgyalása alkalmával tartott ülésében. Jelen voltak: Elnökség: dr. Darányi Ignácz egy­házkerületi főgondnok világi és Szabó Péter esperes lel­készi részről. Szavazó bírák : Dömők Péter, Petn Elek, Mády Lajos, Benkő Gyula, Szőcs Farkas, dr. Darányi Gyula, Fejes Dániel, Sziládv Áron és Puky Gyula tanácsbírák, ez utóbbi úgy is mint előadó bíró. Takács József egyházkerületi aljegyző mint jegyzőkönyvvezető. Tárgyalás alatt van dr. Hetessy Kálmán kiskún­félegyházai lelkész fegyelmi ügye. Tárgyalásvezető elnök dr. Darányi Ignácz világi elnök. A felek részéről megjelent dr. Hetessy Kálmán lelkész. Elnök megállapítja, hogy a felek szabályszerű­lég megidéztettek. A bíróság elnöke a bírói ülést meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom