Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.

1910. október 22.

268 1910 október 20-án. — 210. keletkezett, de folyton növekvő és iskoláink színvonalának hanyatlását okozó bajok megszüntetése végett, 1910 ápril. 5—9-én kelt jegyzökönyve 66 száma alatt felhívja az egy­házkerületiközgyűléseket, hogy az iskolai felügyeletre vonat­kozó szabályzataikat és rendtartásukat, a folyó évi október hó 1-én küldjék be az egyetemes tanügyi bizottság elnö­kéhez, ki azokat az ügy szabályszerű előkészítés után, az egyetemes tanügyi bizottság javaslatával együtt az 1911 tavaszán tartandó konventi ülés elé fogja terjeszteni. Az egyetemes konvent felhívásának eddigelé csak részben tehettünk eleget, a mennyiben a adunamelléki ref. népiskolák szervezetét, igazgatását, rendtartását és fegyel­mezését illető törvények és szabályok» átdolgozása éppen folyamatban volt s az a ft. egyházkerületi közgyűlés elfo­gadása esetén válik csak jogerőssé; de addig is, míg ez megtörténhetik, az átdolgozással foglalkozó, tanképezdei tanári kar és bizottság utasította a tanképezdei igazgatót, hogy az eddig érvényben levő törvényeket és szabályokat terjessze föl, a mi meg is történt. Magát a hivatolt szervezeti, igazgatási és rendtartási szabályzatot a tanítóképezdei tanári kar és az egyházker. tanügyi bizottságnak Nagykőrösön püspöki felhatalmazásra meghívott és megjelent tagjai átdolgozták, 1910 szept. 17-én és 18-án és az így elkészített munkálatot az egy­házker. tanügyi bizottság teljes ülése elé terjesztették, mely azt pontonkint letárgyalta 1910 október 22-én s némi mó­dosítások beiktatásával magáévá tette. Ezen szabályzat /. része magában foglalja a duna­melléki ref. egyházker. népiskolák szervezetét és igazga­tását, ennek I. fejezete tartalmaz általános határozatokat; II. fejezet szól a népisk. tanítókról; III. fejezet a népiskolai hatóságokról; IV. fejezet a népiskolai szék teendőiről, az iskola külső ügyeiről és az iskolák belső ügyeiről; az V. fejezet a népiskolai felsőbb hatóságok és biróságokról. A //. része a népisk. belső rendtartást; a III. rész a nép­iskolai fegyelmezést tartalmazza. E munkálat az 1904/7. évi zsinati törvényekkel is teljesen összhangzik. Miután pedig az egyetemes konvent — hivatalos jegy­zőkönyvi pontja szerint — a népiskolai felügyelet általános szervezésére vonatkozó szabályzatot akar készíteni:

Next

/
Oldalképek
Tartalom