Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.
1910. október 22.
24-2 1910 október 26-án. — 163. Az egyházkerületi közgyűlés már csak a segélykérő ívek egyöntetűsége szempontjából is helyesnek tartja a segélykérésre alkalmas ívek kinyomatását, azért a kérést magáévá teszi és a segélykérő ívek elkészítését és kinyomatását elrendeli és azok szövegének megállapításával a tanügyi bizottság előadóját. H. Kiss Kálmán urat megbízza. Figyelmezteti egyszersmind az iskolafenntartó egyházközségeket, hogy a segelykérő íveket az elemi népiskolai tanügyi bizottság előadójánál megkaphatják. 163. Olvastatott a kecskeméti egyházmegye 34. sz. határozatának 2. pontja, melyben az egyházmegyei lelkészegyesület előterjesztéséből értesülvén az állami gyermekmenhely-bizottságnak református egyházunk érdekeire nézve azon felette sérelmes intézkedéséről, hogy sok esetben református vallású gyermekeket olyan községekben helyeznek el, melyekben református gyülekezet nincs és ott a református gyermekek római kath. vallásban neveltetnek; felkéri az egyházkerületet, hogy ezen egyházunkra nézve sérelmes ügyben tegyen felterjesztést az egyetemes konventhez, mint legfőbb közigazgatási hatóságunkhoz, hogy a m. kir. belügyminisztériumnál tegye meg a szükséges lépéseket egyházunk és vallásunk érdekeinek kellő ligyelembe vétele végett. Az egyházkerületi közgyűlés ezen egyházi és vallási érdekeinket sérelmesen érintő ügyre felhívja az egyetemes konvent figyelmét és felkéri a m. kir. belügyminisztériumnál leendő közbenjárásra, hogy református vallású állami menhelybeli gyermekek csakis református gyülekezettel bíró községekben és városokban helyeztessenek el.