Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
109. október 16.
1909 október 18-án. — e. b. ü. 11. 289 11. A dunamelléki ref. egyházkerület fegyelmi bírósága a Rózsás Ferencz bálványosi ref. kántortanító elleni fegyelmi ügyben, melyben a külső-somogyi ref. egyházmegye fegyelmi birósága 1909. évi augusztus hó 25-én 2/ jegyzőkönyvi sz. a. ítéletet hozott, a nevezett panaszlottnak, valamint a panaszos egyháztanácsnak ezenfölül még külön ifj. Csire István ottani ref. lelkésznek közbevetett felebbezése folytán következőleg itélt: Úgy a panaszlottnak, valamint az ifj. Gsire István lelkésznek felebbezése visszautasíttatik s az ítélet csupán a panaszos egyháztanács felebbezése által megtámadott részében vizsgáltatván felül, az helybenhagvatik. Indokok: A panaszlottnak felebbezése vissza volt utasítandó azért, mert ő, valamint a védője, a tárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint az ítéletnek előttük történt kihirdetése alkalmával abban megnyugvását jelentette be, minek következtében az egyh. törv. V. t.-cz. 128. §-ának a) pontja értelmében az Ítélet reá nézve jogerőssé vált s az ennek megtörténte után bejelentett felebbezés figyelembe nem vehető. A lelkész felebbezését pedig azért kellett visszautasítani, mivel az Ítéletnek ő reá vonatkozó ama rendelkezése, hogy a fegyelmi eljárás folyamán ellene emelt panasz mibenlétének megvizsgálása s ebből íolyólag az ez irányban megindítandó, esetleg megszüntetendő további fegyelmi eljárás fölötti határozat meghozatala tárgyában a biróság elnöke megkerestetett, a törvényen alapszik s az előkészítési eljárás körébe tartozik, fentmaradván a felebbezési jog arra az esetre, a midőn A Dunamell. ref. e. ker. jegyzőkönyve. 19