Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
109. október 16.
1909 október 20-án. — 747. 203 76 fillért tett, nem számítva azon 25% kedvezményt melyet az ifjúság a gyógyszerész úrtól kapott. V. Általános ügyek. a) Érintkezés a közönséggel, egyházi s tanügyi hatóságokkal. Államsegély-ügy. a) A közönséggel s ebben a szülőkkel, szállásadókkal stb. részint növendékei útján érintkezik a tanítóképezdei, részint közvetlenül a fölvételek, évet nyitó és egyéb iskolai ünnepélyek és záró vizsgák alkalmával. A volt növendékek mondhatni évről-évre nagy részben vissza térnek 1—2 napra, meglátogatni az intézetet, mely őket növelte. Az intézet is lehetőleg gondoskodik növendékei elhelyezéséről, a mennyiben egyházak és községek hozzáfordulnak. Ez a megkeresés azonban újabb időben mind ritkább lesz, mióta a (pedig sokszor kétes eredményű) pályázatokat, az állam szokásba hozta. Saját autonom hatóságaival közvetlen érintkezik az intézet; az államkormánynyal s ennek hatóságaival részint közvetve,-részint közvetlenül. A kir. tanfelügyelő jogkörét a törvény szabályozza. A képesítő vizsgákra dr. Petri Mór kir. tanácsos küldetik ki kormányképviselőül. A protestáns tanítóképezdéknek és így tanítóképzőintézetünknek is szakfelügyelője dr. Kiss Áron pgedagogiumi igazgató 1908 október 15. elhunyt... Áldás emlékezetén!... Helye még betöltve nincs. b) A mi az államsegély-ügyet illeti: a nagymélt. vall. és közokt. miniszter úr az 1908. évet illetőleg is beváltotta, az 1902 junius 19-kén kelt 38938. sz. intézvényében tett igéretét, ugyanis a tanári fizetések kiegészítésébe 75671. szám alatt, 1908 junius 19. kelt leiratával, 1908. polgári évre 5200 korona, 1909. polgári évre pedig 20757 számú 1909 február 25. kelt leiratával 5800 korona államsegélyt utalványozott. 1909 febr. 5. kelt 14616. sz. leiratával pedig tudatja, hogy az 1908. polgári évre a tkp. tanáraink által fölvett 5200 korona elszámoltatván, az elszámolásból töröltetett. Ugyanazon miniszter úr, 1909 márczius 13-kán, 31603. számú leiratával 100 koronát utalványozott Daru Mihály