Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.

109. október 16.

154 1909 október 19-én. — 139. kedett Budapesten, Halason, fogyott Kecskeméten és Nagy­körösön. A történelem tanítás terén kifogásoltatik, hogy — míg a történelmi olvasókönyvek használatát több gimn. feltűn­teti, addig — a történelmi szemléltetes eszközeiről még most sincs kimutatás egy Értesítőben sem. Felhivandók a szaktanárok, hogy a történelmi szemléltetésre a tantervek által megkívánt figyelmet fordítani el ne mulasszák. .4 földrajzból úgy az elvégzett tananyag, mint a térkép­raj zol tatás mindenütt pontosan kitűnik. A természetrajzból a végzett tananyag megállapítása nehézségbe ütközik, mert az Értesítők e tekintetben rend­kívül szűkszavúak, a nagykőrösi egyáltalában nem is közli a végzett tananyagot, a budapesti is igen röviden. Több helyen a kifejezések nem elég preczizek (pl. Halas I. oszt. «Természet felosztása», a természetrajznak három studiumra való felosztása helyett. «Növények és állatok leírása az év­szakok szerint, különös tekintettel a csoportosításra», holott a tanterv itt még nem a szisztematikai szempontokat kívánja előtérbe állítani, hanem inkább azon vonatkozások fel­használását a tanításban, melyek pedagógiailag is értéke­sek, így a tárgyalt növények és állatok biológiai és gyakor­lati viszonyait; Kunszentmiklós I. oszt. «A közönségesebb gyümölcsfák" a közönségesebb termésformák helyett; a gyümölcsfák ismertetése épen csak pár szóval érintendő, fődolog itt a termések ismertetése morphológiai, biológiai és gyakorlati alapon.) A mennyiségtan tanításánál Budapesten az Értesítő szerint az V. osztályban az elsőfokú egyenletek két és több ismeretlennel, a VI. osztályban az arithmeükai és véges geom. haladvány, a VII. osztályban a pont koordinátái, két pont távolságának kiszámítása — melyek tanítását a tanterv megköveteli — nem tárgyaltattak. Kecskeméten — az Értesítő szerint — az V. osztályban a tananyagban szerepel az I. fokú halározatlan egyenletek megoldása két és több ismeretlennel, a mely nem az V. osztályba való, ellenben a VI. osztályban az arithmetikai és véges geom. haladvány, a VII. osztályban a pont koordinátái, két pont távolságának kiszámítása nem képezte a tananyagot; vi­szont a gömbháromszögtan főtételeit, ami a tanterv szerint

Next

/
Oldalképek
Tartalom