Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
109. október 16.
1909 október 19-én. — 140. 141. 147 C) Jogakadémiai igazgató-tanács. Jogakadémiánk igazgató-tanácsa a f. évben hat ülést tartott, még pedig 1908 augusztus 30-án, október 12-én. december 7-én, 1909 április 6-án, junius 13-án és junius 20-án. Az augusztus 30-iki ülésen az igazgató-tanács három évre újból megalakult Elnökévé nagytiszteletű Mészáros János ref. lelkész, igazgató-tanácsos urat, helyettes-elnökévé pedig Győrffy Balázs igazgató-tanácsos urat választotta, igazgatóvá ugyancsak ez alkalommal az 1908/9—1910/11. -évekre dr. Tegze Gyula ny. r. jogakadémiai tanár, míg helyettes igazgatóvá az 1908/9. évre dr. Meczner Sándor ny. r. tanár választatott. Tudomásul vétetett ez ülésen, hogy dr. Tegze Gyula, dr. Bagi Béla, dr. Kovács Pál. dr. Meczner Sándor, dr. Móricz Károly és dr. Szigethy Lehel fizetése a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi minisztérium által 2800 koronával kiegészíttetett. A tanács dr. Réthey Ferencz rendkívüli tanárnak 1908 szept. 15-től kezdődőleg 3 hónapi szabadságot engedélyezett s helybenhagyta a tanári kar azon intézkedését, hogy dr. Rétheyt a római jog előadásában ez idő alatt dr. Meczner Sándor fogja helyettesíteni. Tudomásul vette dr. Kiss Albert 50 koronás adományát, melylyel egy zárt helyen kidolgozott legjobb magánjogi pályamunkát kíván jutalmaztatni. A deczember 7-iki ülésből terjesztette fel az igazgatótanács az 1908—9. tanév II. felének tanrendjét a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz. Tudomásul vette azt, hogy dr. Joó Gyula rendkívüli tanár fizetése a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi minisztérium által 1600 koronával kiegészíttetett. Az április 6-án tartott ülésen vette tudomásul Gáli Ferencz kúriai biró czímmel felruházott kir. törvényszéki elnök, igazgató-tanácsos elhunytát s örökítette meg jegyzőkönyvileg emlékét. Felkérte egyúttal a dunamelléki ref. egyházkerületet az elhunyt helyének betöltésére. Ez ülésen vette tudomásul, hogy a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi minisztérium dr. Tegze Gyulának az 1908/9—1910/11. évekre igazgatóvá, dr. Meczner Sándornak az 1908/9. évre helyettes igazgatóvá, dr. Joó Gyulának könyvtárőrré törlő*