Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.

1907. júmius 19. 20. 21.

1907 június 19. — 30. 35 állapított 740 kor. 76 fillért illetékegyenérték 1906 cleczem­ber 4-ig 3014 kor. 23 fillérre szaporodott fel s hogy vagyon­kezelő úgy ezen felszaporodott illetékegyenértéket, mint az 1907. évi első és második negyedévi illetékegyenértéki rész­leteket az állampénztárnál befizette. Elintézésre vár az a kérdés, hogy ezen illetékegyenértékeknek a megtérítését, illetve a jövőben való fizetését a haszonbérlők tartoznak-e teljesíteni. E részben kikéretett a ker. ügyész úr véle­ménye is. A bizottság a ker. ügyész véleménye, továbbá az ezidö szerint fennálló és már megkötött három rendbeli haszonbéri szerződések alapján javasolja a közgyűlésnek, hogy az egyrészt dr. Darányi Gyula, mint Babádi Sándor gondnoka, mint haszonbérbeadó, másrészt pedig Horváth István és társai mint haszonbérbevevők között Buda­pesten 1901 szeptember 6-án létrejött és 1901 október hó 1-től 1911 év október hó l-ig terjedő haszonbéri szerződés alapján a haszonbérlöktől az illetékegyenérték megtérítése, illetve fizetése ne követeltessék. Ellenben Feit Mór és Silberstein Samu haszonbérlőktől a köztük és Madas Károly közt Ócsán 1893 október hó 15-én kelt és a Dunamelléki ref. egyházkerület közgyűlése által 1904. évi szeptember hó 29-től 1907. évi szep­ber 29-ig terjedő időre meghosszabbított szerző­dés alapján az 1904. évi szeptember hó 29-től esedékes volt és a haszonbérelt birtokrészre eső illetékegyenérték megtérítése s illetve fizetése. Silberstein Samu és neje Feit Szidónia haszon­bérlőktől pedig az egyrészt köztük, másrészt a Duna­melléki ref. egyházkerület közt Budapesten. 1906. évi márczius hó 8-án létrejött, közjegyzői okiratba foglalt szerződés alapján az 1907 szeptember 29-től esedékessé válandó illetékegyenértéknek a haszonbérelt birtokra eső körülbelüli fele része követeltessék s hogy azon esetre, ha a haszon­bérlők a felhívást nem teljesítenék, a felhívás­nak kerületi ügyész úr útján peres úton is érvény szereztessék. 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom