Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
1908. október 24.
1908 október 28-án. — 109. 183 vező vélemény alapján (bár a másik két — bírálattal megbízott — vallástanár véleménye nem érkezett be) javasoljuk, hogy Tankó Béla «Egyháztörténeti olvasmányok)) cz. tankönyvei — mint segédkönyvek — ajánltassanak a tanári testületek figyelmébe, hogy a tehetősebb fiúk által vétessék e könyveket meg és gondoskodjanak róla, hogy a szegényebbek részére kellő számú példány álljon az ifjúsági és a szegény tanulókat segélyző könyvtárakban rendelkezésre. 3. A múlt évi őszi közgyűlés felhívta a gimnáziumi tanártestületeket a következő kérdések tanulmányozására: 1. Az egyházkerület által a középiskolák III., IV. és VII. osztályai számára kiadott Szőts-féle vallástani kézikönyvek a konventi tanterv által megkívánt tananyagot feldolgozzák-e teljesen, és ha nem, micsoda hiányai vannak e tankönyveknek? 2. A tananyag feldolgozásában követett módszer, a tankönyvek beosztása, e tankönyvek használhatóságát, a tanítás sikerét és eredményét mennyiben befolyásolják, illetőleg arra előmozdítólag vagy akadályozólag hatnak-e? És utasította a tanügyi bizottság középiskolai szakosztályát, hogy az e kérdésekre beérkezett véleményeket tárgyalás alá vévén, a tárgyalásnak eredményéről az egyházkerület irodalmi bizottságát értesítse, hogy az a szükséges intézkedések megtételére még az 1908. évi őszi közgyűlésnek előterjesztést tegyen. A tanári testületek a felhívásnak eleget tettek s jelentéseikben konstatálják, hogy a III. osztály számára készített vallástani kézikönyvből szertartásaink ismertetése és a bibliabeosztásának ismertetése hiányzik, hogy a IV. osztály számára készített kézikönyv nem szolgálhat konfirmáczióra előkészítőül (hiányzik belőle a reformáczió rövid története), hogy a VII. osztály számára készített kézikönyvnek hittani részében a hit által való megigazulás egyáltalában nem, a prsedestinatio pedig hiányosan van tárgyalva. Még súlyosabban ítélik meg e műveket a módszer és stilus szempontjából és ítéleteiket a tankönyvekből vett idézetekkel erősítik meg. Mindezeknél fogva elhatározza a tanügyi bizottság középiskolai szakosztálya, hogy a tanári testületeknek e tankönyvekre tett jelentéseit (a melyekben a tankönyvek hiányai részletesen fel vannak tüntetve) eredetiben átküldi az egyházkerület irodalmi bizottságához azon kéréssel, hogy