Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

100 líXHi szeptember 24-én. — S'.K mely megfelel 80 K-nak, ezenkívül az egyház lakást vált neki évi 51 K-ért, mely utóbbi számításba nem jöhetvén, kitűnik, hogy összes évi jövedelme 480 K-ra rug. Reichel Ferencz tanító tehát óriási csalódásban része­sült akkor, midőn évi 1200 K fizetés reményében foglalta el állását, e csalódással járó elkedvetlenedése a tanfel­ügyelő látogatási jegyzőkönyve szerint meglátszik iskolájá­nak elhanyagolt állapotán is. Ez anomalia föltétlenül megszüntetendő; vagy az egyetemes konventtől kieszközlendő segély által, vagy pe­dig a tanítói állás beszüntetésével, mely esetben a gyer­mekeket tanítaná ismét a lelkész, mint azelőtt. Kinsele Miksa jelentette az egyházmegyének, hogy odahurczolkodási költsége, mely 300 K-ra rúg, még máig sincs megtérítve. A présbyterium ezt nem is hajlandó megtéríteni s eljárását azzal indokolja, hogy ők állandó lelkészt nem választhatnak, hanym kinevezés utján tölte­tik be lelkészi állásuk s ez oly gyakran ismétlődik, hogy az ezzel járó anyagi terheket az egyház nem birja még. Kerti tehát a bizottságot, hogy ezt megállapítván, hasson oda, miszerint e 300 K költözködési költséget térítse meg azon felettes egyházhatóság, mely a missioi lelkészt oda­rendelte. A bizottság részin az Uj-Gradiskán lakó hívek, részint a Selistéhez, tartozó szórványokból jelentkező hitsorsosok egyenes és határozott kérelmére kénytelen volt konstatálni, hogy Kinsele Miksa miss. lelkész úr nem birja annyira a magyar nyelvet, hogy azon a szószék komoly tekintélyének veszélyeztetése nélkül lelkészi funkcziókat végezhessen. Minthogy pedig a selistei miss. körben élő hitsorsosok túlnyomó részben magyarok: elodázhatatlannak jelenti ki a bizottság, hogy Kinsele Miksa miss. lelkész úr a selistei miss. körből haladéktalanul oly helyre küldessék, hol buz­gósága és munkaereje a nyelvismeret hiányában holt tőke gyanánt nem hever. Ugyanezen bizottság azt az utasítást is nyerte az egyházmegyei közgyűléstől, hogy a kerületi gyűlés 1905 szeptember 22-én 50-dik pont alatti határozatának eleget téve szervezze az uj-gradiskai missioi kört és egyházat. Az e czélból kiküldött bizottság még 1906 aug. 14-én

Next

/
Oldalképek
Tartalom