Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.
1906. szeptember 21.
34 19CHi szeptember 21-én. — .V). .">f. megye tanítóegyesületének az iránti kérelmét, mely szerint tekintettel a megnehezült megélhetési viszonyokra, a tanítóknak működési és drágasági pótlék adassék. A kerületi közgyűlés, ép úgy mint a solti egyházmegye, e kérelmet méltányosnak tartja ; tekintve azonban, hogy ez igény kielégítésére az egyházkerület sem rendelkezik megfelelő jövedelmi forrással, a tanítóegyesület kérelmét nem teljesítheti. 50. Előterjesztetett az őrszentmiklósi egyház iskolájának államosítása tárgyában a pesti egyházmegye közgyűlésének 33. jkvi szám alatt hozott határozata, mely szerint tekintve a nevezett egyház iskolájának siralmas állapotát, a kényszerítő körülmények folytán előleges beleegyezését adja ahhoz, hogy az egyházi törvény 412. §-ában körülirt feltételek mellett eddigi felekezeti iskoláját az államnak adja át. Az egyházkerületi közgyűlés az egyházmegye indokolása alapján szintén hozzájárul az őrszentmiklósi iskola államosításához, de csakis azon feltétel mellett, hogy az állammal kötendő szerződésben az egyház érdekei minden tekintetben meg lesznek óva. jelesül gondoskodva lesz arról, hogy az állami iskola egyik tanítója felekezetünkhöz tartozó egyén legyen, ki azonkívül, hogy az egyháztól nyerendő mérsékelt javadalmazás mellett az énekvezéri teendőket ellátja, egyszersmind az iskolás növendékek ref. felekezeti vallásos oktatását is teljesítse és pedig az állam részéről kieszközlendő és előre biztosítandó dijazás mellett. 51. Az elnökség indítványára a közgyűlés a holnapi ülés napirendjét akképen állapítja meg, hogy a konventi tagokra való szavazás befejezése után a mai ülésről lemaradt tárgyak.