Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.
1906. szeptember 21.
III. Függelék. 313? kát végeztek, illetve dr. Lebanovics Sándor ilyen munkát cselédjei által végeztetett. Egyúttal pedig a szentgotthárdi kir. járásbiróságnak 1902. évi szeptember hó 19-én 1902. B. 269/8. sz. a. hozott Ítélete hatályon kívül helyeztetik és a nevezett vádlottak a vád és következményei alól felmentetnek. Indokok: A szentgotthárdi kir. járásbíróság idézett ítéletével megállapítván, hogy dr. Lebánovics Sándor senyeházi birtokos 1902. évi augusztus hó 20-án (Szent István napján) zabot hordatott be, Kovács József trágyát hordott a földjére, Horváth Dániel szántott, Markó Zsigmond és Horváth János pedig lóherét kaszáltak, habár ezek a Szent István napján végzett munkálatok nem voltak elkerülhetetlenül szükségesek, a nevezett vádlottakat az 1868. évi LIII. t.-cz. 19. §-ának második bekezdésében foglalt, a minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka felfüggesztésére vonatkozó rendelkezés megszegésével elkövetett, a kih. btk. 52. §-ában körülírt vallás elleni kihágásban bűnösöknek nyilvánította és e miatt egyenként behajthatatlanság esetén 12 órai elzárásra átváltoztatandó két (2) korona pénzbüntetésre Ítélte el. Ez az Ítélet a felek megnyugvása folytán nyomban jogerőre emelkedvén, ez elitélt vádlottak a reájuk kiszabott pénzbüntetéseket lefizették. A szentgotthárdi kir. járásbíróság jelzett Ítéletével megsértette a törvényt. Az 1868. évi LIII. t.-cz. 19. §-ának második bekezdése szerint ugyanis minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka vasárnapokon felfüggesztendő; ez a rendelkezés tehát a törvény világos kijelentéséhez képest Szent István király napjára ki nem terjed. Minthogy pedig meg nem állapíttatott, de nem is állíttatott, hogy vádlottak megszegték volna az 1868. évi LIII. t.-cz. 19. §-ának azt a tilalmát, mely szerint «bármely vallásfelekezetnek ünnepén a templom közelében s egyházi menetek alkalmával, azon téreken és utczákon, melyeken az ily menet keresztül vonul, mindaz mellőzendő, a mi az egyházi szertartást zavarhatná;* s minthogy az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről rendelkező 1891. évi XIII. t.-cz. 1. §-aajelen esetre szintén nem alkalmazható, mert ez a szakasz csak az ipari munkának vasárnapokon, valamint Szent István király napján, mint nemzeti ünnepen