Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

28 Í906 szeptember 21-én. — 33. 34. 35. az iskolai év bevégzése előtt ott ne hagyhassák s es­peresi elbocsátó levél nélkül sehol ne alkalmaztas­sanak. Esperesi elbocsátó levél nélkül a törvény rendelkezése szerint is egy tanító se fogadható be. Esperes urak ennek figyelemben tartására felhivatnak. 33. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister 1906 május 29-én 44291. szám alatt a következő leiratot intézte kerületünkhöz: Ismételten felmerült esetből kifolyólag tisztelettel van szerencsém felkérni a főtiszt, főhatóságot, méltóz­tassék utasítani a bölcs fennhatósága alá tartozó tanító-, tanítónő- és óvóképző intézetek igazgatóit, hogy a bi­zonyítványok és a tanképesítő oklevelek kiállítása alkal­mával az illető jelöltnek családnevét mindenkor a ke­resztlevélben vagy születési bizonyítványban foglalt családnévvel betű szerint összeegyeztetve és annak tel­jesen megfelelően vezessék be az okmányokba. A tanítóképzőintézet igazgatóságát felhívja közgyűlésünk, hogy ez intézvény szigorú figye­lemmel tartásával járjon el. Az igazgató szó­val jelenti, hogy eddigelé is ezen intézmény értelmében járt el. 34. A tiszántúli ref. egyházkerület püspöke 1906 május 12-én 1291. sz. a. kelt levelében átteszi Deb­reczen szab. kir. város kérvényét az énekes könyvek kizárólag a Debreczen város könyvnyomdájában leendő kinyomatása iránt. Mielőtt ezen nagyfontosságú ügyben egy­házkerületünk intézkednék, véleményes javas­lattétel végett a jogügyi bizottságnak kiadja. 35. A debreczeni ev. ref. egyházmegye 1906. évi április hó 19-én tartott közgyűléséből, nagynevű püs-

Next

/
Oldalképek
Tartalom