Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

I. FÜGGELÉK. EMLÉKBESZÉD néhai főtiszteletü Szász Károly úr, a dunamelléki reform. Egyházkerület püspöke koporsója fölött 1005 október 22-én. Mondotta szolgálatban utódja BAKSAY SÁNDOR. Nem halok meg. Zsolt. CXYIII. 17. A keresztes háborúk idejében történt, hogy a keresztes vitézek egy csapata a Nilus sivatagjaira tévedvén, ámulattal szemlélte ott a régi Egyiptom temérdek építményeit; a szétszórtan emelkedő piramisokat, a temérdek oszlopműveket, melyeknek felépítéséhez százezer kezek kellettek. Az idegenek képzeletét megragadta az építmények nagysága és megdöbbentette a romok sokasága. Akkor, a meghatottság nagy némaságában a vezérek egyike felkiáltott: «Ezek az emberi karok vagy óriás kezek által emelt hegyek, az oszlopoknak ez a kettős tábora, ezek a hatalmas boltozatok, ezek a dicsőséges ivezetek. ezek is le fognak egykor omolni ?» E szóra az egyik oszlopról egy kődarab levált cs csendesen alágördülvén, a kérdező lábainál állt meg. Ez volt a felelet, a melyet mindenki megértett. Akkor egy remete, ki vezetőjök volt. így szólt: «Igen! Még egy kevés idő, és az én szavam is, ki egyedüli lakója vagyok ennek a pusztának, el fog némulni; még egy kevés idő, és a pusztából jövő szél homok alá temet bennünket; először engem, azután ezeket az oszlopokat. De ezek az oszlopok itt maradnak eltemetve: én pedig, és egykor ti is, bémegyünk ama romolhatatlan templomba, melyet nem épített emberi kéz, és nem temet el a puszta homokja, oda, a