Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.

1905. szeptember 20.

1905 szeptember 20-án. — 16. 47 akadémián a jelzett special-collegiumok tar­tására. A 6., 7. és 8. pontok helybenhagyólag tudomásul vétetnek. 37. Olvastatott a theol. akadémia választmányá­nak 1905 szept. 9-én megtartott üléséről szóló követ­kező jegyzőkönyv: 1. Igazgató jelenti, hogy a f. hó 9-én megtartott alap­vizsgálatra 25 növendék adott be Írásbeli dolgozatot. A jelentkezettek közül azonban 8 nem mutatván ki a II-dik évfolyam teljes elvégzését, — Írásbeli dolgozatai elfogadása mellett szóbeli vizsgálatra csak 17 növendék bocsáttatott. A megvizsgáltak a következőleg osztályoztattak: Balogh Ferencz, Deák Imre, Göde Lajos, Máthé Ákos, Polgár Já­nos egyhangúlag jelesek; Mády István szótöbbséggel jeles; Csánki János, dr. Kováts János István, Kulifay Elek, Rigó József, Tétsi Endre, Tóth Bálint egyhangúlag jók; Darányi Mihály szótöbbséggel jó; Kotzó János, Simon Zsigmond, Szabó József, Szappanos Gyula egyhangúlag elégségesek. A jelentés tudomásul vétetik és a vizsgá­zottak a III-dik évfolyamra felléphetnek. 2. Igazgató jelenti, hogy az 1905/6. iskolai évre a tanári kar által felvétetett: a IY. évfolyamra 19, a III-dik évfolyamra 25, a II-dik évfolyamra 18, az I-ső évfolyamra 18, összesen 80 növendék. Az első évfolyamra felvettek közül kettő a középiskolában görögpótló tantárgyakat ta­nult. Ezek addig, míg a görög nyelvből érettségi vizsgála­tot nem tesznek a tanév folyamán, csak feltételesen fel­vetteknek és rendkívüli hallgatóknak tekintetnek. Tudomásul vétetik. 3. Igazgató előterjeszti a tanári karnak a konviktusi segélyezésre vonatkozó javaslatát, igazgató azon bejelenté­sével kapcsolatban, hogy a kosztadás tekintetében a folyó iskolai évre, havi 36 korona fizetés mellett, Horváth Ká­rolylyal kötött egyezséget. A tanári kar javaslata értelmében a konvik­tusi segélyezések, az 1905/6. iskolai év első fe­lére a következőleg állapíttatnak meg:

Next

/
Oldalképek
Tartalom