Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.
1905. szeptember 20.
128 1005 szeptember 22-rn. — 51. pedig elfogadja közgyűlésünk a társfentartó testület álláspontját. 57. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minister úr 57,313. sz. a. 1905 julius 17-én azon kir. tanfelügyelőkhöz, kiknek területén tanító- vagy tanítónőképezde van, egy rendeletet bocsátott ki, melyben elrendeli, hogy minden tanerő a rendes tanítási órákon felül hetenkint legalább 4 fél órát szenteljen a jelöltek gyakorlati kiképzésére és pedig részint a jelöltek tanítását hallgassák meg, részint azok megbirálásában vegyenek részt, minden szaktanár a maga tantárgyaiból mintatanítást tartson a pa?dagogia tanára és a gyakorló iskolai tanító együttes közreműködésével. Végül az 1906/7-ben életbe léptetendő népiskolai tantervet és utasítást a tanárok növendékeiknek megmagyarázzák. Ezen intézvényt oly megkereséssel küldötte le a minister úr egyházi főhatóságunknak, hogy hasonlóul intézkedjék és elhatározásáról őt értesítse. A tképezdei tanári kar 1905. évi augusztus 26-án (2. sz. a.) s a tkp. igazgatótanács augusztus 31-én tárgyalta a hivatott ministeri intézvényt (4. sz.) s mindkét testület elsőben is kijelenti, hogy növendékeink a gyakorlóiskolában hetenként négyszer tartanak gyakorlati tanítást, mely alkalommal egy III. és egy IV. éves növendék egynegyed, sőt félóráig is tanít, mely után külön teremben a paedagogia tanára és a gyakorlóiskola tanító jelenlétében elsőben a pályatársak, majd az illető két tanár bírálják a tanítást. Az egész eljárásról naplót és jegyzőkönyvet vezetnek. így tehát már ezzel is részben elég van téve a ministeri kívánalomnak. A mi a tanárok gyakorlóiskolai mintatanítását illeti, mindkét testület belátja ennek fontosságát; de betű szerinti megvalósítása a jelen körülmények között szinte kivihetetlen; mert az igazgatónak 14, az egyes tanároknak 22—24 órája mellett nem áll annyi idő rendelkezésére, hogy a gyakorlóiskola -órái között minden egyes