Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.

1905. szeptember 20.

110 1(105 szeptember "22-én. — 51. végzett theologusoknak tanulmányaik külföl­döm erősbítése és szélesbítése czéljaira ren­deltettek, adassanak ezentúl a szünidők tar­tamára oly nyelvismerettel nem biró theologiai növendékeknek, kik szünidejüket kizárólag né­met helységben s német családnál töltenék, hogy e nyelvet gyakorlatilag elsajátítva a jö­vőben akár német egyházainkban, akár Hor­vát-Szlavonországban alkalmaztathassanak. A bizottság javaslata elfogadtatik. 51; Bemutattatott az egyházkerületi tanügyi bizott­ság népoktatási szakosztályának következő jelentése: Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Van szerencsénk a nagykőrösi és dunamelléki ev. ref. tanítóképző intézet 1904/5. évi állapotáról a következőket jelenteni, az évi Értesítő alapján: I. A tanítóképző intézetről átaláhau. 1. A tanári személyzet 1904/5-ben (a két hitoktatóval s két helyettessel együtt) 15 egyénből állt, kik közül (mint a májusi gyűlésen jelentve volt) ketten, u. m. dr. Dezső Gyula r. tanár és Hajdú László gyakorlóisk. tanító elha­láloztak s maradt a tanári személyzet 13, a Hajdú L. he­lyére választott és már egyházkerületileg is megerősített Zombory Dánielt is számítva. Ezek közül az igazgató (H. Kiss Kálmán) zsinati képviselővé választatván, míg a zsinaton volt, helyette a vallástudományokat Ádám Ger­zson. egyh. ker. iskola-inspector s a történelmet Darú Mihály tanár adták elő. 2. A növendékek létszáma az év elején 111, az év vé­gén 102 volt. A 111 növendék közül vallás szerint ev. ref. 103; ág. evang. I; róm. kath. 6 és izrael. 1 volt. Nyelvére nézve magyar volt mind a 111. 3. A tanítóképezdével szerves egészet képező gyakorló iskola tanítója (a tanári kar egyik tagja) 1905 február kö­zepéig Hajdú László, aztán Zombory Dániel volt; a növen­dékek létszáma a hat osztályban, az egész éven át 48 volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom