Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1905.
1905. május 3.
13 1905 mcijus 3-án. — 16. 11. 18. mány által tanújelét. Ezzel azonban a legtöbb esetben végeztünk és talán egy köszönő levelen kívül ezen egyházközségekről soha nem hallottunk többé. Az, a mi munkánknak áldást adna, állandó testvéries érintkezés, nem volt elérhető és mi magunk sem tudtuk, hogy adományunkat különösen fontos és szükségben levő helyekre adtuk-e? mely körülmény a véletlen és tervnélküli munkálkodás érzetét kelti fel bennünk, a mit pedig az állandóan növekedő feladatainkra való tekintettel feltétlenül kerülnünk kell. így történt, hogy a G. A. egyletnek, mely csaknem minden nemzet fiókjával testvéries érintkezésben van, Magyarország történetében és jelen feladataiban oly fontos, erőben, de küzdelmekben és szükségben is oly gazdag ev. ref. Egyházával oly kevés az érintkezése. Ez sürgetett minket Méltóságos Püspök Úr, hogy ezt a régi és mélyreható gondolatunkat Önnel, továbbá Antal, Kun és Kiss püspök urakkal, a kikhez hasonló iratot intéztünk, közöljük. Mi nem tartjuk kivihetetlennek, hogy helyenként egy az ág. ev. egyházban ismerthez hasonló szervezetű egylet az Általános Segélyegyletben létesülhessen; mi köszönettel vennénk, hogy ha, a miről sohasem hallottunk, egy ily szervezetű egylet fennállana vagy működésben volna. Mi határozottan állítjuk, hogy ily szervezettel a magyar ref. egyházban barátságban és testvéries érzésben tudnánk lenni és munkájában részt venni. Kiváló tisztelettel az ev. Gusztáv Adolf-egylet vezetősége Dr. Pank, elnök. Dr. Hartung, jegyző. Egyházkerületünk a Gusztáv Adolf-egylet lipcsei központi vezetőségének testvéries megkeresését köszönettel és hasonló testvéri érzülettel fogadván, kijelenti, hogy tekintettel ezen vallási egyesület világszerte tapasztalt áldásos tevékenységére és a szétszórt csontok összeszedése körül kifejtett nagy buzgóságára. magyarországi ev. ref. egyetemes egyházunknak a Gusztáv Adolf-egylettel való szorosabb kapcsolatba lépését, a maga részéről melegen óhajtja és pártolja; mégis, mivel a többi egy-