Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.

1904. március 19.

J9tí /i márczius 19-én. — 9. 45 összes kultur intézet eket évi segélyben részesíti: úgy anyagi erejéhez mérten ezen intézetet is kész segélyezni, a halasi leányiskolában egy tanerő fizetését magára vállalja, úgy azonban, hogy ezen tanerőnek épen annyi fizetést ad, mint a mennyit az ezen intézetnél működő többi rendes tanerő­nek a halasi egyház adni fog, fentartván magának ezen tanerő választásának jogát. Ezenkívül ezen intézet szüksé­geinek fedezésére átengedi a Munkácsy-alapítvány jöve­delmét. A jelentés tudomásul vétetvén, utasíttatik a halasi egyház, hogy felsőbb leányiskoláját most egyelőre, mig az egyház anyagi viszonyai jobbra fordulnak, 4 osztályú polgári leány­iskolává alakítsa át, ennek a nyilvánossági jogot szerezze meg. Az egyházkerület mult évi határozata szerint az intézet segélyezése elöl nem zárkózik el, de ennek összegét csak akkor állapíthatja meg, ha a halasi egyház ezen intézet fentartására szükséges kimerítő költségvetését előterjeszti. 41. Olvastatott az egyházker. tanügyi bizottság népoktatási szakosztályának jelentése a mint következik: «Fötiszteletű és méltóságos egyházker. közgyűlés! A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m. kir. Miniszter úrtól két rendbeli s tanítóképezdénket érdeklő leirat érkezett hozzánk, s a tanítóképezdei igazgatótanács­tól és nagykőrösi lentartó testület elnökségétől három rend­beli fölterjesztés érkezett hozzánk, a melyekről a követke­zőkben teszünk jelentést: A mi az első, vagyis január i2-dikén kelt 98031/903. számú leiratot illeti, ebben tudatja nrnlgú miniszter úr, hogy tanítóképezdénk négy tanára számára a mult évi mó­don, 1800 korona államsegélyt utalványozott, (melyet az illetők már fel is vettek); 1903/904. tanévre szóló többle­tet pedig az 1903. évi állami költségvetés megszavazása után igéri folyósítani E leirathoz csatolva van az állami ingerentiát illető miniszteri szabályzat a protestáns képez­dékre nézve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom