Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1904.

1904. március 19.

38 1904 márcz'ms 21-én. — 31. kenne, hogy a törvény 2. §-a értelmében jövedelmük kiegészítésére immár igényt formálhatnak, hozzám be­jelentessenek s az illető egyházközségek az adott viszo­nyok szerint kiállítandó új díj levélhez (híványhoz) az 1898. évi XIV. t.-cz. 14. §-a értelmében hozzájáruláso­mat kérelmezzék. Fentartom azonban magamnak a jogot, az előforduló eseteknek egymástól független bí­rálatára, olyannyira, hogy egyik eset a másikra pre­cedensül nem szolgálhat. Eleve kijelentem egyúttal, hogy az ily lelkészsé­geknek jövedelmi kiegészítésre való igénye, tekintet nél­kül a jövedelemcsökkenés időpontjára, csak a bejelen­tést követő utalványozási időszakkal veheti kezdetét. Az említett lelkészségek bejelentése körül követendő eljárás tekintetében megjegyzem: 1. A lelkészség keletkezésének ideje az egyházi hatóság által igazolandó. 2. A lelkészi jövedelem bevallási (B) ívbe az 1898. évben érvényben volt díjlevéllel (híványnyal) és egyéb alapokmánynyal biztosított és az 1898. évben tényleg befolyt jövedelmek veendők fel. A jövedelmek bevallására és igazolására nézve a törvény végrehajtása tárgyában 1898. évi 4433. eln. sz. alatt kelt körrendeletben foglaltak irányadók. 3. A levonható kiadások ugyancsak az 1898. évi alapon vallandók be és az imént hivatkozott végrehaj­tási körrendelet határozmányai szerint igazolandók. Megjegyzem, hogy a segédlelkésztartási költség az 1900. évi 65,722. sz. a. kelt leiratomban foglaltak alap­ján levonás tárgyát nem képezheti. 4. A lelkészi díjlevél (hívány) és egyéb alapokmány eredetben vagy hiteles másolatban a bevallási ívhez csa­tolandó. 5. Az 1899. évtől kezdve beállott jövedelemnöve­kedésről és csökkenésről egy szabályszerű módon iga­zolt és megfelelő bizonyítékokkal felszerelt részletes ki­mutatás szerkesztendő. Ehhez mellékelve bemutatandó

Next

/
Oldalképek
Tartalom