Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.

1903. május 6. 7.

1903 május 1-én. — 26'. 51 szöveg tartandó fenn. azon toldással, mely már az előző é) pontnál is javaslatba hozatott. h) pont kihagyására vonatkozó alsó-baranyai in­dítvány nem fogadtatik el, mert az esperesnél sincs kizárva a tévedhetés vagy helytelen eljárás lehe­tősége. A szöveg fentartandó. 246. §. b) első bekezdését a solti egyházmegye követ­kezőleg véli átalakítandónak: «Az oly rendes, helyettes vagy segédlelkész s egyéb belhivatalnok, ki az előbbi §. f) pontjában vétkesnek találtatik, vétsége minőségéhez képest fegyelmi úton büntettetik; más ev. ref. vallású egyénekkel szemben pedig jogosítva van az egyházmegye választói jogo­sultságukat több-kevesebb időre felfüggeszteni s őket a vá­lasztás költségeiben elmarasztalni.» Ezen indítvány elfögadtatik. 247. §-t, a f.-baranyai egyházmegye oly módon ki­vánja változtatni, mely szerint ha 10 éven belül derülne ki valamely választási visszaélés, az, mint a lelkész oly cselekménye, mely az egyházias tekintélyt lealacsonyítja s a viselt hivatali állás méltóságát sérti: a 358. §. pon tja alapján indított fegyelmi eljárással torlandó meg.» Ezen módosítás, tekintettel az elévülésről szóló 461. §. szabványaira, nem fogadható el. 248. §. utolsó előtti 3-ik sorában «három év tarta­mára » helyett «í—3 év tartamára» kifejezést javasolja a solti egyházmegye. Javaslata elfögadtatik. A niissiói lelkészek alkalmazása. Ezen egészen új fejezettel, melynek a törvényterve­zetbe való beillesztését csak helyeselnünk lehet, egyház­megyéink közül csupán három (az alsó- és felső-baranyai s a kecskeméti) egyházmegye foglalkozott; a többi talán 4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom