Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.

1903. október 24.

328 1903 október 21-én. — e. b. ü. 12. az egyháznak Péter Dénes és társai ellen 56.674 korona 10 íillér erejéig fennállónak vitatott, a vagyoni felelősség kimondásával ugyan igen. de számszerűleg még eddig meg nem állapított követelése legalább is a szóban lévő 6000 korona és járulékai erejéig megálla­pítva. s ennek jogi folyományaként a kért be­számítás tényleg és joggal eszközölhető le>/.. Indokok: A per tárgyát képező összegre nézve maga az egyháztanács elismerte azt. hogy ez az ő magántar­tozása. Ennek megfizetését, az erre bíróilag kötelezett Pé­ter Dénes és társai helyett csupán azon okból tagadta meg. mert az egyháznak a nevezettek ellen ennél sok­kal nagyobb összegű peres követelése van. A kért beszámításnak az ügy jelen állapotában azért nem lehet helye, mert ez a nagyobb összegű követelés számszerűleg meghatározott összegben ez idő szerint itéletileg megállapítva nincs. A beszámítás tehát csak abban az esetben lesz foganatosítható, a mikor ez az ellenkövetelés nagysága számszerű összegben leend itéletileg megállapítva. Ebből folyólag a hitelezővel szemben az említett eset bekövetkeztéig is. a követelés biztosítására, az egyház mint adós. az azonnali fizetés helyett kötéle­zendő volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom