Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1903.

1903. október 24.

1903 október 27-én. — e. b. ti. 7. 8. 9. 10. 325 szabályszerű vizsgálatot rendeljen el és az egyházmegyei törvényszék annak alapján hoz­zon új Ítéletet. 7. Olvastatott Nagy István és társa karancsi lako­soknak az alsóbaranyai egyházmegyei közigazgatási bíróság 1903 szept. 2-án kelt jegyzőkönyve 2. száma ellen beadott felebbezése. Az egyházmegyei törvényszék végzése indokainál fogva helybenhagyatik. 8. Vonatkozással a dunamelléki egyh. ker. bíróság f. évi május 6-án 2. jkvi sz. határozatára, a pesti espe­res, mint az e. m. bíróság elnöke jelenti, hogy Marton Gyula volt budafoki egyházi pénztárnok, eddigi tartóz­kodási helyéről ismeretlen helyre távozván, s kihallgat­ható nem lévén, a fenti bírósági végzés által elrendelt vizsgálatot meg nem tarthatta. Az e. ker. bíróság a jelentés tudomásul vételével, a Marton Gyula elleni panasz tár­gyában megindított eljárást felfüggeszti s uta­sítja a budafoki egyházat, hogy panaszlott előkerülése esetén, az elévülési határidőn be­lől. ellene a feljelentést, az e. m. bíróság el­nökénél, újra tegye meg. 9. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület közigazga­tási bírósága, a solti egyházmegye bíróságának, Tóth Ida szabadszállási tanítónő választási ügyében, f. évi « szept. 14-én hozott ítéletét, Martinovits Péter presbvter felebbezése folytán felülvizsgálván, következő ítéletet hozta: Az elsőbírósági ítélet, indokainál fogva, helybenhagyatik. 10. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület közigaz­gatási bírósága, a kecskeméti egyházmegyei bíróság

Next

/
Oldalképek
Tartalom