Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1902.
1902. október 18.
6 1902 október 18-án. — 2. 3. 4. 5. 6. 2. A közgyűlés tagjai a fent olvasható sor szerint igazoltattak. 3. Elmaradását jelenti Sárközy Béla e. m. gondnok úr, ki családi körülményei miatt nem vehet részt; továbbá Fábián Mihály ker. tanácsbíró úr, ki csak a hétfői ülésre érkezhet meg. Sajnálattal vétetik tudomásul. 4. Olvastatik dr. Nyeviczkey Antal vil. jegyző úr levele, melyben tudatja, hogy a neki kiosztott ügyek előadása végett f. hó 22-én ugyan meg fog az ülésben jelenni, de miután úgy a mint óhajtana, jegyzői tisztének, másnemű elfoglaltatása miatt meg nem felelhet: aljegyzői állásáról ezennel lemond s kéri lemondásának elfogadását. A közgyűlés sajnálatának ad kifejezést dr. Nyeviczkey Antal vil. aljegyző úrnak lemondása felett s midőn azt ennek kifejezésével elfogadja, egyszersmind eddigi buzgó és jeles működéséért köszönetét nyilvánítja. 5. Dr. Nyeviczkey Antal úr lemondása következtében Egy világi aljegyző választása elrendeltetik. Szavazatszedő-bizottság összehívására, a kerület Budapesten lakó tagjaiból, az elnökség felkéretik. A szavazatok az év végéig lesznek a püspöki hivatalhoz beküldendők. A netalán szükséges másodszori szavazás elrendelésére az elnökség felhatalmaztatik. 6. Felsőbaranyai esperes úr jelenti, hogy hétfőtől kezdve egyházmegyéjét Morvay Ferencz rendes tag helyett Nagy Imre póttag fogja képviselni. Szolgál tudomásul.