Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1902.
1902. október 18.
181 190-2 október 22-én. — 01. statálja. hogy a nyilatkozott hal egyházmegye közül, a theol. választmány és jogügyi bizottság együttes határozati javaslatát, bizonyos módosításokkal elfogadja, vagyis a protestáns autonómia sérelme nélkül a bu<lapesti egyetemen állami költséggel szervezendő prot. theol. fakultás eszméjét pártolja öt, a theol. tanári kaijavaslatát magáévá teszi, vagyis Budapesten egy internatusokkal ellátott református egyetemes főiskolának esetleg államsegély útján létesítését óhajtja egy egyházmegye. Ezután Puky Gyula tanácsbíró úr hosszabb indokolás után írásbeli indítványt terjeszt elő, melyben múlt évi közgyűlésünkön nyilvánított külön véleményét bővebben kifejtve javasolja, hogy a debreczeni ref. főiskola, országos református erővel s esetleg az 1848. XX. t.-cz. alapján nyújtandó állami segélvlyel, református egyetemmé fejlesztessék oly módon, hogy az ott ez idő szerint fenálló theol. és jogakadémiák teljes egyetemi fakultásokká fejlesztessenek s a tanárképző intézettel kapcsolatos bölcsészeti szakosztály részleges fakultássá szerveztessék; továbbá a debreczeni gazdasági orsz. tanintézet is — állami jellegének esetleges fentartásával — az egyetem szervezetébe beillesztessék; az orvosi fakultás felállítása egyelőre mellőztetvén. Végül részletes tervezetet terjeszt elő azon anyagi eszközökről és forrásokról is, melyek ezen egyetem felállítására szükségeltetnek. Hosszabb és nagy érdekességű vita után, melyben mind a három irányzat buzgó szószólókra és pártolókra talált, a közgyűlés a következő határozatot hozza: tekintve, hogy a budapesti tudományegyetemen létező róni. kath. theol. fakultás, a maga szervezetével sem alaki, sem tartalmi tekintetben nem felel meg azon kívánságoknak, melyek a mi lelkészképzésünk és nevelésünk szempontjából szükségesek, míg más-