Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1902.

1902. október 18.

I6i 1902 október 21-én. —50. 51. az egyetemes konvent tenne megfelelő intéz­kedést. 50. Olvastatott a f.-baranyai ev. ref. egyházmegye f. évi közgyűlésének 49. jkönyvi sz. határozata, mely a Sz. Erzsébethez tartozó s számban és erőben teteme­sen megfogyatkozott tótkereszturi l. egyházban, a prae­orans-tanítói állás betöltését, az ott felhozott okokból, ideiglenesen felfüggeszti s a tanköteles gyermekek ren­des iskoláztatása, valamint vallás-erkölcsi oktatása iránt intézkedik. Az egyházkerületi közgyűlés, az egyház­megyének a nehéz viszonyok által kellőleg indokolt intézkedését helybenhagyja s úgy a tótkeresztúri 1. egyház tagjaira, mint az anya­egyház lelkészére nézve kötelező erejűnek nyilvánítja: utasítván egyúttal a f.-baranyai esperes urat. hogy e. m. végzésnek, különö­sen a vallás-erkölcsi oktatásra vonatkozó részét haladék nélkül végrehajtani és annak pontos megtartását megfelelő módon ellenőrizni szí­veskedjék. 51.* A felső-baranyai egyházmegye f. évi közgyű­lésének 51. jkönyvi száma alatt, az oldi egyház azon kérelmét, hogy az egyházmegye ker. járuléka, a kitéré­sek folytán 430-ról 225-re leapadt lélekszáma után vet­tessék ki s az így leszállítandó összeg rá nézve 1898. évtől kezdve számíttassék, pártolólag terjeszti föl. Az egyh.-ker. közgyűlés, tekintettel azon köztudomású sajnos körülményre, hogy az egyházpolitikai törvények életbeléptével a fele­kezetnélküliség áramlata épen az oldi egyház­ban lépett fel és dúlt a legnagyobb mérték­ben: folyamodó presbyteriumnak azon állítását, hogy az egyház lélekszáma 225-re olvadt le. a f.-baranvai esperes úr élőszóval tett bizony-

Next

/
Oldalképek
Tartalom