Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1901. október 18.
114 1901 október 22-én. — 34. 35. 36. megállapítása mellett eszközlendő végrehajtási eljárást rendezni kegyeskedjék, nem teljesíthető, már csak azért sem, mert a végrehajtási módozatok jogérvényes alkalmazását, figyelemmel az 18(58. évi XXXVIII. t.-cz. rendelkezésére, illetve analógiájára, módjában van minden egyes egyházmegyének saját hatáskörében hozandó rendszabály (statutum) útján elrendelni, s joghatálylval foganatosíttatni. 35. Olvastatott a kis-harsányi egyház ingatlanaiból mintegy 120 • ölnyi területnek eladását tárgyazó adásvevési szerződés, valamint a nevezett egyház által részint árverésen, részint szabad kézből vásárolt ingatlanokra vonatkozó kir. bírósági határozatokat jóváhagyó egyházmegyei kétrendbeli határozat. A felső-baranyai egyházmegyének f. évi közgyűlésén 50. és 51. jkvi számok alatt hozott határozata helybenhagyatik, az eladást tárgyazó adásvevési szerződés végérvényesen megerősíttetik, illetve úgy az árverésen, mint a szabad kézből szerzett ingatlanoknak az egyház nevére történt nyilvánkönyvi bekebleztetésének ténye utólagos jóváhagyás mellett tudomásul vétetik. 30. Tárgyaltatott a pesti ev. ref. egyházmegye f. évi közgyűlésének jtkvi 16. szám alatt hozott, s a Kalicza Ferencz gyóni ev. ref. lelkész, valamint a Balog Pál és nyolcz érdektársa adózási ügyére vonatkozó határozat. Jóllehet nincs annak nyoma, hogy a határozat ellen a felebbezés törvényszerű módon bejelentetett, mégis eme hiány törvényes következményeinek alkalmazásától el kellett tekinteni azért, mert az egyházmegye képviseletében jelen volt egyházmegyei főjegyzőnek