Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1900. október 20.

1000 október 24-én. — e. b. ü. 13. 14. 331 13. Előterjesztetett a felsőbaranyai egyházmegye közigazgatási biróságának jegyzőkönyvi 14. szám alatt a monos-okori leányegyháznak az okor-ági anyaegyház­zal leendő társulása tárgyában hozott határozata, mely ellen úgy az okor-ági anya-, mint a monos-okori leány­egyház küldöttei fölebbezésöket bejelentették. Az egyházkerületi közigazgatási biróság óhajtja és szivesen látja a társulást az ilyen csekélyebb népességű egyházakra nézve: ele miután a bejelentett fölebbezésből folyólag semmi felterjesztés se tétetett, hogy melyek azok a pontok az egyházmegyei határozattal megállapított s a társulás alapjául szolgáló szervezetben, melyek az elbírálás tárgyául szol­gálhatnának — visszateszi az ügyiratokat az egyházmegyéhez a végett, hogy jelöltessenek meg azok a pontok a szervezetben, melyekre nézve az illetőknek kifogásuk van az ezekre vonatkozó indokokkal együtt. 14. A dunamelléki ref. egyházkerület közigazgatási bírósága a felső-baranyai egyházmegye közigazgatási biróságának Salamon Gyula kis-szt.-mártoni tanító ke­resete tárgyában 1900. évi aug. 28-án hozott ítéletét a kis-szt.-mártoni egyház képviselőinek felebbezése foly­tán felülvizsgálván, abban következőleg itélt : Az egyházmegyei biróság Ítéletét megvál­toztatja s a kis-szt-mártoni egyház a 12 korona tizetése alól felmentetik. Indokok: Az egyházmegyei biróság Ítéletének megváltozta­tásával fölperes keresetével azért volt elutasítandó, mert

Next

/
Oldalképek
Tartalom