Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1899. október 21.
1899 október 21-én. — 7. 43 Sz-ólád az államsegély pénztárból 100 frtot kapott, a kegyes adományok összege 25 frt. Tengődön a perselypénz és kegyes adományok összege 50 frtra ment fel. külön adakozás e mellett 90 frt. Fonyóné Munkácsy Mária urnő egy 48 frt értékű tiszta ezüst urasztali kenyértartó tálat ajándékozott az egyháznak. Tur államsegélye 80 frt volt. közmunkakeresete 105 forint. Mindezen adománvok összege 7682 frt 10 krt tesz ki. A pesti egyházmegyében: Egyházi czélokra adakoztak: a> Egyházak: 1. Yácz-Hártyán a lelkészlakon melléképületeket 160 frt. 2. Kis-Szent-Miki ós templomát, tornyát tataroztatta 200 frt. 3. Rákos-Csaba templomalapot növelte 434 frt. Az összes építési alap ez idő szerint föi? frt. 4. Gödöllőn a melléképületek újra fedettek, kiadás 358 frt. U. ott új harang öntetett s 3 új harangállvány készült 830 frt 90 kr. U. ott a torony javíttatott (1308 frt 90 kr.) 120 frt. 5. Héviz- Györk a melléképületeket javíttatta 97 frt. 6. Hatvanban templom és paplak épült 11800 frt. 7. I'llö a templomba karzatot emelt, mely a hozzá való feljáró épülettel kerül 300 írtba. Az orgonaalap itt l.~>99 f rf ,~>0 kr. 8. Gyömrő a lelkészlakon kutat ásatott 80 frttal. a lelkészlak fedelét újíttatta 142 frt kiadással, a tornyot palával újra fedette 266 frt költséggel, összes kiadás 488 frt. 9. Monor temetője bővítéséhez 1278 • földet vett 400 frt. 10. O-Buda épületeit javíttatta 313 frt 54 kr. II. Pomáz új orgonát készíttetett 1100 frt. Épületeit tataroztatta 90 frt. 12. Szent-Enáre templomát javíttatta 28 frt. 13. SzigetMonostor lelkészlakát újíttatta, a hívek által teljesített igás és kézi napszámon felül kiadott 2300 frtot. 14. I'őrs-Megyer a paplakot zsindelveztette 256 frt. 15. Kis-Oros:i épületeit tataroztatta 106 frt. 16. Duna-Bogdáni/ az egyház részére 1800 U rétet vett 300 frt. 17. Fóth tanácstermet s egv szabát építtetett 1800 frt. 18. Mogyoród épületeit tataroztatta 28 frt 70 kr. 19. Bugyi a paplakon pinczét építtetett, templomát újra fedeti, javíttatja kívül-belül, fuvar és napszámon felül 2000 frt. ' b ) Egyesek: 1. Héviz- Györkön Tót Jánosné a szószékre felső terítőt ajándékozott, melynek értéke 10 frt. 2. Gyomron Füstös Sámuelné Balla Zsuzsámra asszony az egyháznak hagyományozott 100 frtot. 3. (/-Budán a főváros az