Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.
1900. október 20.
10 l!)00 október 20-án. — a lelkészfőnökök. vagy a presbitériumok által kiállított segédlelkészi szolgálati bizonyítványok mindenkor hitelesítendők az illetékes esperesek által és hogy a csak eképen kiállított bizonyítványok fogadtassanak el. Javaslatainknak elfogadását kérve, teljes tisztelettel maradtunk Budapesten 1900 október hó 17-én a Főtiszteletű Egyházkerületi közgyűlésnek a vizsgáló bizottság nevében alázatos szolgái Hamar István, Szász Károly, a bizottság jegyzője. püspök, a bizottság elnöke. A jelentés tudomásul vétetett s a bizottság osztályozása megerősíttetvén: Makay Lajos jeles, Pálfy Károly jeles, Mócsy Mihály jó, Kulifay László elégséges, Kontra Aladár elégséges, Sáfár Béla elégséges osztályzatot nyertek s az első vizsgálat alapján ebben a sorrendben vétetnek fel a segéd lelkészek névsorába. A második vizsgálatot tett: Sörös Béla jeles, Molnár János jeles, Kustár Dániel jó, Takaró Imre jó, Eötvös Ferencz jó, Patay Miklós jó osztályzatot nyertek, szolgálati éveik 1 (.KH). évi október 17. napjától számíttatnak s a segédlelkészek névsorába az itt látható sorrendben vétetnek fel. ()kleveleik kiadása s minősítésök elrendeltetik. Kóréh Endrének a bizottság javaslatára megengedtetik, hogy folyó évi deczemberben tehessen második vizsgálatot; valamint Gaál Antalnak és Kutassy Dezsőnek is a felhozott okoknál fogva kivételesen megengedtetik, hogy folyó évi deczemberben javító vizsgálatra jelentkezhessenek s annak sikerülése esetén esztendejük beszámíttassák. líósa Ferenczre nézve jóvá hagyatik püspök árintézkedése. I la Kósa Ferencz a két első