Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1899. október 21.

1899 október 21-én. — 7. 23 mindenben s különösen püspöki hivatalomban mintegy tanácsadóm és vezérem volt. a kire mindig hallgattam s a ki iránt annyi tisztelettel, mint testvéri szeretettel, viseltettem! Emlékét porában is áldom! — s nyugodtan s jóreménynyel várom az órát (talán nem sokára eljő!) melyben ismét találkozom vele Krisztus lábainál, Isten szine előtt! . . . Egyházkerületünk veszteségei közt, bár a legújabbak közé tartozik, legelsőnek jelentem Szilágyi Sándor tanácsbiránk egyik legidősbikét s egyszersmind nagy érdemű volt ügyészét, ki jogi ismereteit s jártasságát ernyedetlen munkássággal párosította mindaddig, míg aggkora s egyre hanyatló egészsége, nyugalomba menni nem kényszerítette. De bár körünkből s a fővárosból alföldi birtokába vonult vissza, ott sem feledkezett meg általa szeretett egyházkerületünkről. Végrendelete bizonyságot tett arról a ragaszkodásról, melylyel ugy pesti egyházunkról, mint e. kerületünkről, utolsó lehelletéig szeretettel s jó indulattal viseltetett. Pesti egyházunknak és theologiai intézetünknek egyenkint 1000— 1000 forint tőkét hagyott végrendeletében. Áldás emlékezetére ! Lelkész halottaink közt a legelső, korra is legidősebb. Máté József mohácsi lelkész volt. Zivataros életet élt. Ötven év előtt, a szabadságharcz mezején annyiszor nézett szembe a halállal, mintegy híva magához, de az csak most jött el érette. Tizenöt évi tanítóskodása után lett papnövendékké s lelkészszé léte után is csak azt tapasztalta, hogy az egyház szolgáinak élete küzdelem s híveivel is sokszor ellentétbe jötI és sok keserű poharat kellett kiürítenie. Csak egygyel. az egyház törvényeivel nem jött soha ellentétbe — s ezzel a tudattal ment sírjába! — A kifáradt öreg után három tiatal köveikezett. Első — s egyházunknak legnagyobb vesztesége György László péczeli lelkész, a mily gyenge lest ben, oly erős lélekben: az erős lélek és a gyönge test küzdelme törte meg s vitte kora sírjába. Oldalam mellett