Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1899-1901.

1899. október 21.

128 1899 október 23-án. — 22. ban eddigi algymnasiumra jogosító oklevele mellé főgym­nasiumi tornatanítói oklevelet is szerzett, «végleges rendes tornatanárnak» 800 írt törzsfizetés, 200 frt lakbér és öt évenként 100—100 írttal emelkedőkorpótlékhoz való jogo­sultsággal, s eddigi szolgálatának a szokott elv szerint be­számításával (egy korpótlékot tényleg megkapott), és az iskolaorvosi tanszékre dr. Damó Zoltán okleveles hygiene tanár választatván meg. Farkas Kálmán rendes vallástanár, ki 1898-ban oly feltétellel választatott volt meg. hogy egy évi sikeres mű­ködés után fog véglegesíttetni, magát sikeres tanárnak bizonyítván, véglegesített rendes tanárnak nyilváníttatott. Németh Béla mult évi helyettes tanár hasonló minő­ségben a folyó iskolai évre is megtartatott. A latin-görög nyelvi tanszékre hirdetett pályázat ered­ménytelen maradván, e tanszék tárgyai a többi tanárok között osztattak be. A n.-körösi főgymnasiumban Elekes Sándor és Olasz József mult évben alkalmazott helyettes tanárok a folyó iskolai évben is helyökön maradtak. Danóczy Antal végzett theologus pedig újólag választatott helyettes tanárrá. Javasoljuk, hogy mind eme változásokat tudomásul venni s illetőleg megerősíteni méltóztassék és pedig Buda­pesten Ábrahám Istvánnak rendes tanárrá kineveztetését tudomásul, Marton Lajosnak helyettes tanárrá választatá­sát, dr. Papp Károlynak iskolai orvosul alkalmaztatását jóváhagyó tudomásul venni; Halason Szathmári Sándornak igazgatóvá választatását, Thury Józsefnek a tanári szolga­lat alól ez évre felmentését, Fülöp Sándor és Pataky De­zsőnek helyettes tanárokul alkalmaztatását tudomásul venni, dr. Szabó Ivánt és Bernáth Lajost tanszékeiken megerősí­teni, Kecskeméten Farkas Kálmán véglegesített rendes val­lástanárt és Kiss Béla rendes tornatanárt tanszékeiken megerősíteni. Junker Lászlónak a német-latin tanszékről á történelem-latin tanszékre áthelyezését, Garzó Béla. Müller Lajos újonnan választott helyettes tanárokul, dr. Damó Zol­tánnak iskolai orvos és egészségtan tanárul alkalmaztatá­sát, Németh Béla helyettes tanárnak állásában meghagyását tudomásul venni, N.-Körösön Elekes Sándor és Olasz József helyettes tanároknak oly minőségökben meghagyását. Da-

Next

/
Oldalképek
Tartalom