Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1896. október 17.
1896 október 23-án. — 113. 196' felvételét, a czeglédi egyháznak presbyteriuma ésegyházgazdasági gyűlése egyértelmüleg határozták el, hanem arról is, hogy az évi törlesztésekről is megfelelő intézkedések tétettek: annak felvételét és az egyház ingatlanaira leendő betáhiáztatását felsőbb hatóságilag megengedi, s a jóváhagyási és engedélyezési záradéknak a kötelezvényre való rávezetésével az elnökséget megbízza. 122. Előterjesztetett a kecskeméti egyházmegye közgyűlésének 20. sz. határozatával kapcsolatban, a kunfélegyházai egyesült prot. leány egyház elöljáróságának e közgyűléshez intézett, s f. évi szept. 14-én kelt folyamodványa, melyben egyesülési szerződésének másodfokú megerősítését, hitoktató lelkészi állás rendszeresítését, eddigi 600 frtos fizetésének a lakáson kívül 800 frtra emelését, és az imahzávételhez szükséges nagyobb összegnek a különböző segélyalapokból leendő kieszközlését kérelmezi; bemutatván egyúttal az egyesült leányegyház ág. hitv. és reform, tagjainak névsorát, és az ingó értékek leltárát is. Az egyházmegyei jkönyv 20. sz. alatt egész, terjedelmében felvett egyesülési szerződést, ezen kerületi közgyűlés is jóváhagyja és megerősíti, megjegyezvén mégis, hogy ezen szerződés csak az ág. hitv. egyházi hatóság felsőbb jóváhagyásának kinyerése után lesz végérvényessé. Segélyezés iránti kérelmét az egyesült kúnfélegvházai prot. leány egyháznak, e közgyűlés, teljesen jogosnak és a szükség által indokoltnak találja ugyan, de egyéb sürgető czélokra már nagyon is igénybe vett missiói pénztárából ez évben nem segélyezhetvén, úgy az egyházat, mint a hitoktató h. lelkészt az orsz. közalaphoz a legmelegebben ajánlja. 123. Füssy lózsef, a mult évi egyh. ker. közgy. jk. 92. sz. alatt bekebelezett s. lelkész, beterjeszti a tiszántúli