Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1898. október 15.
1898 október 17-én. — 2.5. 932 A jelentés I. szakasz 1. czikkében foglaltak azzal vétetnek tudomásul, hogy a kebelbeli gymnasiumok általában, míg a konventi tanterv alapján állanak, ennek pontos megtartására utasíttatnak. Az I. 2. a) jelzettek tudomásul szolgálnak s a fentartó testületeknek figyelmébe ajánltatnak. Az I. 2. b) alatt regístrált tények örvendetes tudomásul szolgálnak. Az I. 2. c) és d) alatt felsorolt időközi, valamint a folyó 1898/9-ik iskolai évre beállt változások és új választások általában tudomásul jegyeztetnek. A rendes tanárokká nyilvánított, illetőleg választott tanárok, névszerint Budapesten dr. Horváth Gyril és Szekeres Albert, Halason Bartek Lajos, Kecskeméten Junker László végleges rendes tanárokul megerősíttetnek. Szép Lajosnak a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi miniszter által Nagy-Kőrösre rendes tanárrá kineveztetése tudomásul vétetik. Szintén megerősíttetik rendes tanári székén Farkas Kálmán kecskeméti vallástanár ama fentartással, hogy véglegesíttetése egy évi sikeres működés után fog bekövetkezni. A I. 3. a)—e) pontjaiban foglalt statistikai adatok tudomásul szolgálnak. A jelentés II. szakaszában foglaltak helyeslő tudomásul vétetnek. A III. szakasz 1. czikk a)—f) pontjaiban felsorolt alapítványok és adományok elismerő, a III. szakasz 2. czikkében foglalt kimutatások pedig egyszerű tudomásul szolgálnak. A III. szakasz '3. czikk a)—c) pontjaiban ismertetett állami segély iránti szerződések azzal vétetnek helyeslő tudomásul, hogy a