Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.
1897. október 23.
1897 október 27-ért. — v. ü. 4. 283 téglamennyiség ingyen adását attól a feltételtől tette függővé, ha a szerződésellenesen feltört terület után kiszabott 550 frt kötbér megfizetésének terhe alól felmentetik s ezen területre vonatkozó további cselekmények következményei elengedtetnek, azért tartja elfogadhatónak, mert a bemutatott költségvetések szerint az épületnek egészen téglából leendő építéséhez mintegy 146,000 tégla szükséges, tehát mintegy 70.000 darabbal több, mint ha az épület a haszonbéri szerződés határozmánya értelmében csak téglaalapra és vályogból építtetnék föl és mert ha a 70.000 drb téglát költségvetés szerint 20 írtjával számítja. 1400 frt összeg jön ki. a melyből a 32,000 drb vályog, mész, homok és fuvar értékét 192 frtot leütve, az értékkülönbözet 1208 frtra tehető, a melyet haszonbérlő megajánlott és a mely az 550 frt kötbér kétszeresét is meghaladja. Utasítandónak tartotta továbbá ezek után az egyesített bizottság vagyonkezelőt arra is, hogy haszonbérlővel mindezen elvállalt kötelezettségekre az alaphaszonbérleti szerződés kiegészítő részét képező pótszerződést kösse meg. Elfogadta és helyeselte végül, hogy az építkezési költségek a magyar földhitelintézetnél a seregélyesi birtok építkezési alapjának számláján kezelt és 1896. évi deczember hó 31-én 2905 frt 76 krban kitüntetett készpénzből, továbbá ezen számlára 1897. évi szeptember hó 29-ig a 2%-os tiszta jövedelem és a gyeptörésért fizetett póthaszonbérek fejében átvezetendő 675 frtból, végül ugyanezen alap letéti számláján kezelt 10,000 korona névértékű 4%-os koronajáradék kötvényekből, illetve ez utóbbiak eladási áraiból fedeztessenek. Az egyesített bizottság ezen határozatilag hozott javaslataihoz képest az elnökileg teendő intézkedések előtt, szükséges volt tehát, hogy a tervek és költségvetések megtekintése. úgy ajánlat benyújtása iránt intézkedjem. Lánczky J. székesfehérvári, Róth J. ercsii. Déri Y. budapesti, Spitzer Sándor dombovári, Löwy Mór és fiai simontornyai, Deutsch József székesfehérvári, Singer Fülöp tétényi és Fontos Gyula kenderesi lakos építkezési vállalkozóknak ajánlott levélben erre vonatkozó felhívást el is küldtem. A fölhivottak Spitzer S. és Deutsch F. kivételével a terveket és költségvetéseket meg is tekintették s a meghatározott föltételekről magoknak tájékozást szerezvén, ajánlatukat be is nyújtották.