Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1897. október 23.

1891 október "26-án. — 49. 50. leti végzések és a konventi határozat értelmé­ben szervezzék. A IV. szakasz 7. pontjára vonatkozólag a közgyűlés az 1886. évi 30. kgy. j. k. szám 3. bekezdésében foglaltak hatályon kívül he­lyezésével kimondja: püspök úr felhatalmaz­tatik, hogy oly, akár nyilvános, akár magán­tanulónak. ki okmányilag beigazolt fontos ok miatt az iskolai év végén vizsgálaton meg nem jelent s a következő év elején tesz pót­vizsgálatot, ha egy tárgyból elbukott, az illető tanári testület véleményére és javaslatára eset­ről-esetre megengedhesse, hogy azon egy tárgyból kapott elégtelen tanjegyét szeptember hónap végéig kijavíthassa. A IV. szakasz 8. pontja a n.-körösi egy­ház beadvánvával együtt a számszékhez téte­tik át. A IV. szakasz 9. pontjában közlött jelen­tés tudomásul vétetik. A vallástanárok díja­zására vonatkozólag fennálló gyakorlat érin­tetlenül hagyat ik. 49. Letárgyaltatván a tanügyi bizottság közép­iskolai szakosztályának jelentése: püspök úr indítványára. Katona Mihály előadó úrnak részletes és kimerítő jelentéseért. mely mind a középiskolai oktatásügyet általá­ban, mind az egyes tanintézetek jelen állását s működését teljes világításba helyezi: a köz­gyűlés jegyzőkönyvileg elismerését s köszöne­tét nyilvánítja. 50. Olvastatott a tanügyi bizottság középiskolai szakosztályának következő jelentése:

Next

/
Oldalképek
Tartalom