Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1896-1898.

1897. október 23.

•1891 október 23-án. — 13. 31 itt-ott mutatkozik is, máshol a csökkenést az emelke­dés nem csak ellensúlyozza, de felül is múlja. A jelentésem végéhez csatolt kimutatásban mind­ezek részletesen elő lesznek sorolva: itt csak néhány egyes nagyobb tételt akarok külön felemlítéssel mél­tatni. Erkölcsi becsben talán azt a több mint 20,000 frtnyi áldozatot tehetném első sorba, melyet a felső­baranyai szegény, s a mellett nyugtalan egyházak, köz­munkájokkal s készpénzbeli adójukkal, s egyházi szük­ségekre összeszedett önkéntes adományaikkal hoztak Isten oltárára; de erről már fentebb is elismeréssel szóltam. Hasonló, anyagilag is értékes, de erkölcsi becsben még nagyobb adomány a kopácsi egyház­tagoké, kik halászati haszonbérükből 3000 forintot ad­tak egyházuknak, előfordulható váratlan szükségek fede­zésére, kamatozó tőkéül; s ép oly becses az a szerény 300 forint, melyet Cservenkán, Poór Hermina utódai, alapítványul adtak három szegény özvegy asszony segélyezésére. Mindkettő az alsó-baranya-bácsi egyház­megyében. Az áldozat nagysága s az évtizedeken át kitartó egyházi buzgóság által kimagaslik a közel félszázad­dal ezelőtt tűzvész áldozatává lett. majd felépülve s a használatnak átadva, de évtizedeken át csak felemásban állott czeglédi templomnak 106,000 forint költséggel kijavítása, mondhatni újjáalakítása s teljes kiegészítése ! Erről már múlt évi püsp. jelentésemben is szóltam; de csak aztán novemberben történt ünnepélyes felavatásá­val fejeztetvén be, illő arról ezúttal is szólanom; idézve az ez évi esperesi jelentés szavait: «Ott áll — úgy­mond — a czeglédi szép templom, egyetemes magyar református templomaink egyik legnagyobbika, legszeb­bike, mint a kálvinista áldozatkészségnek s hitbuzgó­ságnak ékesen szóló tanúbizonysága.» Elenyésző csekélynek látszik e nagy áldozat mel­lett, a pesti egyházmegyében, a rákos-csabai egyház

Next

/
Oldalképek
Tartalom